Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Tovább csiszolni a játékot
Tovább csiszolni a játékot Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. augusztus 24.

ImageNehéz estén vannak túl az Alba Volán hockycsapatának játékosai, hiszen a Medvescsak Zágráb meglehetősen magabiztos győzelmet aratott Székesfehérvárott. Kedden Dunaújvárosban vendégszerepel a Sapa Fehérvár AV19, ahol remélhetőleg már jobban működik majd a csapatjáték. - Kedden 18:00-kor indul útjára a korong Dunaújvárosban, amikor is kezdetét veszi a Sapa Fehérvár AV19 hatodik edzőmérkőzése. Van honnan előrelépniük a fiúknak, ez nem is kérdés.

 

"Csalódottak voltunk a hétvégén, mert még mindig jópár olyan probléma van, amelyekre megoldást kell találnunk a szezonkezdetig. Szombaton a legfőbb gondot az jelentette, hogy a két csapat ritmusa között nagy volt a különbség, ráadásul a védekezésünkben is akadtak gyengeségek. A Zágráb pedig könnyedén kihasználta az adódó lehetőségeit. Nem tudjuk, hol tartanak a felkészülésben, de hogy előttünk, az egészen biztos. Nem kétséges az sem, hogy Ted Sator, a magyar válogatott szövetségi kapitánya sem volt elégedett azzal, amit látott a mieinktől" - mondta Énekes Lajos, a Sapa Fehérvár AV19 pályaedzője.

A kék-fehérek soros ellenfele még hátrébb tart az előkészületekben, hiszen a DAB.Docler vezetőedzője csak múlt héten kezdte meg a közös munkát tanítványaival.

"Holnap jó lehetőségünk lesz, hogy dolgozzunk a védekezésben és támadásban tapasztalható problémák kijavításán. Emellett kiemelt figyelmet szentelünk az emberelőnyös és -hátrányos sziituációknak is majd" - tette hozzá a szakember.

A Sapa Fehérvár AV19 gyakorlatilag ez EBEL-keretét küldi majd pályára, ám a szombatihoz képest lesznek apró változások a sorösszetételben. Az első sorban Vas Márton lesz a center, a két szélső pedig Ladányi és Palkovics. A második csatártriót Fekete, Martz és Kovács alkotja majd. A harmadik támadóegységben Holéczy fog centerként játszani, szélsői Mihály és Sofron lesznek. A negyedik egységet pedig Nagy, Vaszjunyin és Fodor vagy Benk alkotja majd. A kapuban minden bizonnyal Hetényi kezd.

DAB.Docler - Sapa Fehérvár AV19

Dunaújváros, 2010. augusztus 24. 18:00

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >