Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Hat Vidi-játékos a válogatottakban
Hat Vidi-játékos a válogatottakban Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. augusztus 31.

ImageLázár, Lipták és Elek a felnőtt, míg Szakály, Lencse és Gosztonyi az U21-es válogatott keretével készül. - A hétvégi bajnoki fordulót követően, hétfőn találkoztak Telkiben a válogatott keretek tagjai. Mint ismeretes, U21-es válogatottunk szeptember 4-én 17.30-kor, Székesfehérváron fogadja Wales válogatottját, amely a mieink legnagyobb riválisa a csoportban az első helyért folytatott küzdelmekben. A felnőtt válogatott egy nappal korábban, péntek este 20 órakor lép pályára Svédországban. Ez lesz Egervári Sándor első tétmérkőzése a válogatott élén.

 

Mindkét válogatott Telkiben készül és a hangulatra sem lehet panasz. Ennek egyik ékes bizonyítéka, hogy a tréning előtti megbeszélésen Egervári Sándor tiszteletbeli pro licences edzővé avatta dr. Szilágyi György csapatorvost, akit az angolok elleni barátságos meccsen a brit televíziósok szövetségi kapitánnyá "neveztek ki", a londoni mérkőzésen ugyanis folyamatosan őt vették a kamerákkal a kispadon, abban a hiszemben, hogy a szakvezetőről mutatnak képeket a nézőknek.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >