

Több ponton módosítaná a Fidesz a "médiaalkotmányt" |
![]() |
![]() |
Írta: Fidesz / MTI | |||||
2010. szeptember 02. | |||||
Definíciók pontosítása mellett indítványainak egyike megváltoztatná a jogszabály tárgyi hatályát. "Egyértelművé tesszük, hogy nemcsak a klasszikus médiaszolgáltatások, tehát a rádió és a televízió tartozik a törvény hatálya alá, hanem a nyomtatott sajtó is, a tömegtájékoztatást végző internetes újságok is, a lekérhető audiovizuális tartalmakat nyújtó szolgáltatások is" - mondta. Pontosítaná a politikus az állami szervek felvilágosítási kötelezettségéről szóló passzust is; ezzel szerinte cáfolni lehet azokat az "alaptalan vádakat", hogy a Fidesz az állami szervek titkolózására törekedne. L. Simon László szólt az úgynevezett regisztrációs kötelezettségről is. Mint mondta, azok a regisztrációs kötelezettségek, amelyek az új médiumokat is érintik, csak részben vannak megemlítve a jogszabályjavaslatban, valamint a módosító indítványaiban, ugyanis szerinte majd a médiatörvényben kell részletesen rendezni a lekérhető tartalmak esetében, hogy milyen regisztrációs kötelezettséget várnak el ezekkel szemben. ![]() Fotó: Fidesz A fideszes képviselő a válaszadási joggal kapcsolatban ugyancsak változtatna több ponton, a tárgyi hatály kiterjesztésével ugyanis a válaszadási jog az online és a lekérhető tartalmakra is vonatkozna. Ismét szerepel módosító indítványában az a passzus, amely kiveszi az eredeti javaslatból azt a mondatot, amely szerint, akinek becsületét vagy emberi méltóságát valamely médiatartalom sérti, követelheti válaszközlemény közzétételét. A nyilatkozat visszavonásának jogát érintő részeken szintén pontosítana L. Simon László: álláspontja szerint körérdekű témák tárgyalása esetén a nyilatkozat visszavonása nem lehetséges a közszereplő részéről. A politikus reagált a szocialisták hétfői sajtótájékoztatójára is. (Az ellenzéki párt képviselője, Mandur László hétfőn közölte, az MSZP harmincöt módosító javaslatot nyújt be a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvényjavaslathoz. Az MSZP egyebek mellett a médiaszabadság garanciális elemeit erősítené.) L. Simon László közölte: nem érti, miért csináltak a szocialisták 35 módosító indítványt, ha azt gondolják, hogy még azok elfogadása esetén is olyan törvény születne, amelyet nincs értelme elfogadni. Hozzátette, egyetlenegy konkrét érv nem hangzott el arról, hogy a Fidesz javaslata miben alkotmányellenes.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|