Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
A Graz is kipipálva - tornagyőztes a csapatunk! Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. szeptember 06.

ImageA Ljubljana elleni fölényes győzelem után immár a döntő várt a fehérvári hocky csapatra az Ifj. Ocskay Gábor Emléktornán, s a lelkes közönségnek ezúttal sem kellett csalódnia. A kék-fehérek magabiztosan játszva 3-0-s győzelmet arattak. - em teketóriázott csapatunk: két perc tizenegy másodperc elteltével Vas Márton révén megszerezte a vezetést a hazai együttes a Graz ellen, megadva ezzel a döntő mérkőzés alaphangját. Ez a bátor kezdés aztán a továbbiakban érvényes volt a Weinstock-legénységre, ami több helyzet kialakításában mutatkozott meg.

 

Aztán néhány perc elteltével Ladányi lőtt kapsából egy káprázatos gólt a jobb felsőbe, s máris 2-0 állt az eredményjelzőn, miközben hét perc sem telt el a találkozóból. A gól sokkolta a vendégeket, s bár több találat ebben a harmadban nem született, azért Horváth kipattanóból eleresztett lövése, s még néhány akció mutatta: nem akarnak leállni a mieink.

Úgy tűnt, az első játékrész második felére tudta csak rendezni a sorait a Graz, ekkor többet birtokolták a korongot, de a végére helyreállt a rend: ismét a Volán irányított. Érdekes, hogy ez a harmad felettébb sportszerűen zajlott, az első kiállításra is 17 percet kellett várni. De ekkor még nem tudtuk a folytatást…

A középső harmadot Hetényi bravúrjai vezették be, a szünetben nyilván nem kis fejmosásban részesültek a graziak, de aztán Kovács Csabáék is „kapcsoltak, amit előbb Fekete lövése, majd Jobb távoli próbálkozása, végül Palkovics lehetősége mutatott. Aztán egy kissé elszabadult a pokol, amit Moderer kettő plusz kettő perces kiállítása jelzett durva játékért – Tokaji két percet kapott az esetnél - , de nem sokkal később Woger kettő plusz tíz perces büntetése fejre irányuló támadás miatt már ugyancsak „beszennyezte” az addig sportszerű mentalitást.

Emberelőnyben játszva Martz eladott korongja miatt kis híján mi kaptunk gólt, de aztán Palkovics Krisztián megmutatta, ki az úr a háznál: öt perccel a harmad vége előtt belőtt gólja már a végeredményt jelentette. Nyomott a Volán, Sofron korongszerzése után Vas Marci lépett ki, de lövését üggyel-bajjal hárítani tudta a kapus, majd a játékrész legvége bunyóba torkollott, aminek következtében Ackeström, Kuiper és Matthias Iberer pihenhette ki magát a büntetőpadon.

Kósza grazi próbálkozásokkal tellett a harmadik harmad, de örtöm volt látni, hogy csapatunk többet birtokolja korongot, kapura is veszélyesebbek voltunk, bár az igazsághoz tartozik: az utolsó húsz percben kissé alábhagyott a lendület mindkét oldalon. A Sapa Fehérvár AV 19 minden dicséeretet megérdemel, hiszen fegyelmezett, összesedett játékkal győzte le teljesen megérdemelten ellenfelét, így a tavalyihoz hasonlóan ismét megnyerte a második alkalommal megrendezett Ifj. Ocskay Gábor Emléktornát.

A dudaszó után átadták a torna legjobbjainak járó elismerést, ahol szintén tarolt a házigazda: Legjobb kapus: Hetényi Zoltán Legjobb támadó: Vas Márton Legjobb fiatal játékos: Orbán Attila. Legjobb védő: Darcy Werenka (Graz) Alighanem ezzel a játékkal és eredménnyel jövő pénteken, a Jesenice elleni hazai EBEL-idénynyitón is mindenki elégedett lenne.

IFJ. OCSKAY GÁBOR EMLÉKTORNA, DÖNTŐ:
SAPA FEHÉRVÁR AV 19 – EC GRAZ 99ERS 3-0 (2-0, 1-0, 0-0)
Székesfehérvár, Ifj. Ocskay Gábor Jégcsarnok, 2500 néző. Vezette: Kincse Gergely, Babits Vladimir, Nagy Attila, Kész Ákos.
SAPA FEHÉRVÁR AV 19: Hetényi (kapus) – Tokaji, Horváth, Palkovics, Mihály, Holéczy, Ackeström, Jobb, Fekete, Martz, Kovács Cs., Krajnc, Orbán, Sofron, Vas M., Ladányi, Maklári, Vaszjunyin, Fodor, Nagy G., Benk. Vezetőedző: Ulf Weinstock.
GRAZ 99ERS: Iberer M., Weinhandl (kapusok) – Lindgren, Norris, Ganahl Z., Iberer M., Harand, Ganahl M., Lembacher, Wilfan, Iberer M., Werenka, Quellette, Weindhandl, Paré, Herzog, Tremblay, Woger, Harand, Iberer F., Lange, Moderer, Kuiper, Lenes, Brunnegger, Dinhopel. Vezetőedző: Bill Gilligan.
Kiállítások: 10 ill. 26 perc
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >