Orbán Viktor: Magyarország felemelése a tét |
Írta: Fidesz / MTI | |||||
2010. szeptember 12. | |||||
Orbán Viktor szerint az októberi önkormányzati választás tétje az, hogy az elmúlt hetekben megteremtett szilárd alapokon állva elkezdjék felemelni, majd talpra állítani Magyarországot, hogy belátható időn belül erős, sikeres legyen. A pártelnök-miniszterelnök a Fidesz pénteki kampánynyitó nagygyűlésén azt érzékeltette, erre csak a jelenlegi kormányoldal képes. Orbán Viktor a budapesti SYMA-csarnokban elmondott, mintegy negyedórás beszédében úgy fogalmazott: egy évvel ezelőtt már-már aggódni kezdett, hogy ki lehet-e mozdítani az országot a kilátástalan apátia állapotából. Ma, egy év elteltével azonban - folytatta - "egy más ország vesz körül bennünket".
"Ha körülnézek, leginkább elszántságot látok az emberek szemében, nem délibáboktól ködös optimizmust, inkább a józan derűlátást" - mondta. Magyarország ma már elszánt ország; 2010 igenis különleges év lett, mert hosszú idő után lehetett átélni közös sikerélményeket - jelentette ki. Mint mondta, 23 nap múlva ismét egy nagy erőpróbát kell teljesíteni. Szerinte október 3-án Magyarország újra fontos sikert érhet el, és óriási lépést tehet előre; ahhoz, hogy így legyen, a Fidesznek a következő 3 hétben keményen meg kell dolgoznia, mert a siker magától nem fog eljönni, ahogy eddig sem jött el magától soha. A kormányfő óva intett mindenkit attól, hogy múlt sikereiből vagy a jelen felméréseiből bármilyen következtetést levonjon. Hozzátette: az áprilisi választási eredményeket és számukra kedvező közvélemény-kutatási felméréseket 23 napra el kell felejteni. "Az áprilisi választási eredmények ne vakítsanak el közülünk senkit" - fogalmazott, megjegyezve: érdemes végiggondolni, mi volt a titka a sikernek. Szerinte nagy szerepe volt a kemény munkának, és annak is, hogy olyan irányt mutattak, amellyel a választók elsöprő többsége örömmel azonosult. A legfontosabb az volt - fűzte hozzá -, hogy tavasszal világosan meg tudták fogalmazni, mi a tét, mi múlik a választások eredményén, a részvételen, a szavazatokon. Akkor a tétről azt mondták - emlékeztetett -, lesz-e végre mélyreható változás Magyarországon, vagy minden marad a régiben. Orbán Viktor rámutatott: a magyarok a mélyreható változásra szavaztak, elementáris erővel mondtak nemet az előző nyolc évre, arra a korszakra, amelyben nem jutottunk sehová, amely nem szólt másról, mint meddő vitákról és kudarcokról, a valóság meghamisításáról, a hatalommal való visszaélésről. A nemzeti egység, a kétharmados forradalom megdöntötte a régi, rossz rendszert és újat, a nemzeti együttműködés rendszerét alapította meg - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: ezt követően láttak hozzá a változtatás "gigantikus" munkájához. Az áprilisi választásokon lezárt korszak hamis illúziókra, trükkökre, rövid távú magánérdekekre, erkölcsi nihilre épült, futóhomokra - fogalmazott Orbán Viktor. Ezért - fűzte hozzá - a választások után szilárd alapokat kellett leverni, hogy azokon állva, biztos lábakkal el kezdjék felemelni és talpra állítani Magyarországot. Az elmúlt száz nap alatt Magyarország visszaszerezte a reményt - értékelte, hozzáfűzve, messzire vannak attól, ahová szeretnének eljutni. Nyolc év kudarcaitól, terheitől nem lehet néhány hét alatt megszabadulni, "most jön a neheze, az igazán nagy vállalkozás, most következik az a mozdulat, amellyel az immár új alapokra támaszkodva fel kell emelni és talpra kell emelni Magyarországot" - fogalmazott. Orbán Viktor a feladatról úgy vélekedett: példátlan erőfeszítést igénylő küzdelem lesz, és ebből adódóan egyedül, vagy kiscsoportokban nem sikerülhet senkinek, "se nekem, se nekünk, akik itt összegyűltünk, se pusztán a politikusoknak, vagy a gazdasági élet szereplőinek, ehhez megint mindenkinek össze kell kapaszkodnia, ugyanúgy, ahogy áprilisban". A választás tétje, hogy véghez visszük a változást, vagy elakadunk - közölte. Leszögezte: sorsdöntő a választás, ha sikerül összekapaszkodni, akkor sikerülhet az a vállalkozás, hogy Magyarországot talpra állítsák és belátható időn belül erős, sikeres országgá tegyék. "Mindenkit szeretnék megnyugtatni, hogy tudom, mi a dolgom" - mondta, hozzáfűzve: sok erejüket felemésztette az elmúlt tizenkét hónap, és benne az elmúlt száz nap. "A kemény munka azonban nem mindig vezet elgyengüléshez, van úgy, hogy inkább megacélozza az izmokat és megnöveli a bicepszeket" - emelte ki. Rámutatott: pártja sosem állított még annyi polgármester- és képviselőjelöltet, mint a mostani választás előtt. A Fidesz-jelöltek száma meghaladja az összes többi párt által indított politikusokét. "Lassan az a benyomása alakul ki az embernek - helyesen -, hogy Magyarországon már csak egyetlen országos párt, egyetlen néppárt van, amelyre rá lehet bízni, és amely képes vállalni az ország sorsáért viselendő felelősséget" - mondta. A jelenlévőket a kormányfő arra intette: még egyszer össze kell szedniük magukat, s ehhez erőt meríthetnek a jövőből. "Gondoljatok az utánunk jövő nemzedékre, a saját gyermekeitekre, végső soron nekik akarjuk felemelni ezt az országot, nekik és az ő gyermekeiknek, és nem akarunk olyan országot hagyni rájuk, amilyenné az elmúlt nyolc év tette Magyarországot" - mondta, hangsúlyozva: a változást "tűzön-vízen át" keresztül kell vinni. "Győztes erőként kell beérnünk a célba október 3-án. Három kemény hét. Gondoljatok rá, évtizedek múlhatnak rajta" - buzdított. "Erős gazdaság, munkahelyek, rend és biztonság: erre ma csak mi vagyunk képesek az emberek támogatásával. Csak mi és csak az emberekkel együtt" - mondta, hozzátéve: "az országnak ma ránk, a Fideszre és a kereszténydemokratákra van szüksége". "Vigyük véghez, amit az emberek elvárnak tőlünk! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!" - zárta beszédét Orbán Viktor.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|