Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Gárdonyi óvodai kompetencia program: zárókonferencia Nyomtatás E-mail
Írta: Vida-Szűcs Lajos   
2010. szeptember 15.

ImageZárókonferenciát rendeztek Gárdonyban. A tavaly áprilisban indult és a múlt hónap végén zárult projekt összegző konferenciáját Drdul Emília projektmenedzser indította a Hivatal dísztermében. Elsőként a Gárdonyi Tagóvoda – ismertebb nevén a Posta utcai óvoda – innováló óvónőinek, gyermekeinek, szüleinek zenés előadását konferálhatta be.

 

A kis csapat előadását követően Tóth István polgármester köszöntötte a résztvevőket. Elmondása szerint ez az átfogó program nem maradhatott észrevétlen, csak a polgármester ezres nagyságrendű dokumentációt kellett, hogy aláírjon annak érdekében, hogy a program elemei gördülékenyen működhessenek.

A projekt nem csak az óvodák aktivitását jelentette, egy másik pályázati folyamatban a térség iskolái is részt vettek hasonló munkában – szemmel láthatóan egymásra épül a az egymást követő korosztályú gyermekeknek szóló tevékenység-együttes. Saját, óvodáskorú unokái által otthon elújságoltak is alátámasztják a program hatásfokát.

Image
.
 

A polgármester nyitó szavai után Drdul Emília beszámolójában a hatalmas méretű adminisztrációról beszélt, melyet az intézmények szakmai vezetőivel együtt folyamatosan sikerült kordában tartani. Szatmáriné Mályi Nóra – a projekt szaktanácsadója – szakmai beszámolója következett. Ő magát ‘felbujtónak’ nevezte, hiszen a projekt pályázat benyújtására Ő buzdította az érintetteket, akik akkor még nem rendelkeztek átlátással ennek mibenlétéről.

Kiemelte, hogy a térség, szerencsés tagozódás révén az elvárhatónál közel kétszeres intézményi részvételt tudhat magának, 10 iskola és óvoda csatlakozhatott a programhoz a környéken. A programban résztvevők az intenzív egy év során az Európai Unió működésére jellemző nyelvezetet sajátíthattak el, működésben ismerhették meg a szervezési logikát, ami várhatóan a jövőben is jellemezni fogja intézményi életünket.

Image
.

 Az intézményi előadások sorát Györök Beáta (Gárdonyi Tagóvoda) beszámolója nyitotta a szakmai vezetők nevében. A folyamat legfontosabb hozadékának nevezte, hogy az egymástól földrajzilag távol eső intézmények dolgozói a közös munkában nagyon közel kerültek egymáshoz. Sokat lehetett tanulni egymástól, és a projektben megismert más óvodák példájából is.

Tűz, víz, föld, levegő bemutató következett zenével kísért diavetítés formájában. Ezt követően innováló óvodapedagógusok prezentációi kerültek terítékre. Valamennyi különböző szemszögből, rengeteg fényképpel és személyes töltéssel ugyanazon témát ragozta, a közönség nagy tetszését aratva.

Image
.

Agárd: Simon Katalin és Vitányiné Horváth Ildikó bemutatásban ‘Tűz és tűztánc’ prezentáció volt hallható. A csatolt diavetítést Simon Katalin kommentálta. A Vitányiné Horváth Ildikó által felkészített óvodások műsoráról készült filmfelvételt a felkészítő pedagógus mutatta be. A tűz úgy tűnik legkedveltebb témaköre Óvónőinknek és a gyermekek is leginkább fogékonyak erre, fantáziájukat megmozgató. Sokszor hallhatják a napi életben is, hogy ne nyúlj hozzá, no meg látják és hallják a száguldó tűzoltóautót. Otthon is a tűz a központi szereplője számos eseménynek, a kenyérsütéstől az ebédkészítésig.

Vereb: Kratancsikné Szilágyi Teréz a helyi adottságokat kiválóan kihasználó gyakorlatról szóló ‘Víz’ prezentációját mutatta be. Különösen érdekes volt a településen átfolyó patakocska adottságainak sokrétű kihasználása a kívülálló szemével. A számos fénykép kiválóan alátámasztotta, hogy egy egycsoportos óvodában milyen sok rétegben lehet egy olyan témával foglalkozni, mint a ‘víz’.

Image
.

Zichyújfalu: Kovácsné Mirkóczki Irén szakmai vezető ‘Föld’ prezentációja. Láthatóan itt is a maximumot sikerült kihozni a témából, számtalan oldalról és témából megközelítve. Míg a tűz a fentebb említetteknek megfelelően első látásra kedvenc témája lehet pedagógusnak és gyermeknek egyaránt, ez nem ilyen nyilvánvaló a ‘föld’ esetében. Azonban, ha csak a pórias sárdagasztásra gondolunk, máris rájövünk, hogy bizony ez csemetéink nagy kedvvel űzött foglalatossága. Az itt felsejlő változatokat a szakértő pedagógusok virtuóz módon ültették a gyakorlatba Zichyújfaluban is.

A kompetencia programot bevezető csoportok szülei nevében Balla Emőke szólt néhány szót. A zárszót Gartainé Mérőfi Ilona intézményvezető tartotta. Több előadásban is utalás volt már a program számítástechnikai hátterére. A program elején a sima e-mail kezelésben is bizonytalan pedagógusok a program végén az informatikai háttértámogatás számos elemét magabiztosan kezelték, erre élő példa lehet az előadáson használt ‘vakvezető’ Power Point diabemutatók professzionális kivitele. A projekt szakmai aspektusai mellett személyes momentumokról is szólt az intézményvezető.

Image
Fotó: Vida-Szűcs Lajos
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >