|
 Megint előkerül az evangéliumban a legfontosabb: mit jelent Krisztust követni? Vagyis mi is valójában a kereszténység? Számomra mindig az a legnagyobb élmény, hogy kereszténynek lenni több, mint passzívitás. Nemcsak abból áll a hitünk, hogy imádkozunk, templomba járunk, prédikációt hallgatunk. Ez is. De van benne egy óriási cselekvési irányultság is. Még a legmisztikusabb pillanatban is ezt mondja a pap Jézus utolsóvacsorai szavait idézve: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” Mindig mindenben cselekvésre ösztönöz. Ezt kaptuk örökségként.
A Teremtő „extasim passus est”. Vagyis kilépett önmagábólA teremtés önmagában véve is grandiózus vállalkozás, méltó Istenhez. Ezért nem is tudjuk felmérni az Univerzumot térben, időben, szélességben, mélységben, magasságban... Ezért akció minden bennünk és körülöttünk. Abban a pillanatban, hogy élni kezdünk, hallatlan mozgásban vagyunk, és mozgásba hozunk magunk körül mindent és mindenkit. A mai evangélium épp arra hívja fel figyelmünket, hogy ezt tanuljuk el, és vigyük át az Istennel való kapcsolatunkba. Vagyis gyakoroljuk olyan szorgalmasan hitünket, ahogy évről évre megyünk előre az iskolában, a gimnáziumban, az egyetemen. Mi mindent tesz meg egy énekes, mennyit gyakorol a sportoló, és milyen rafináltan szerzi meg a vagyonát a gazdagodni akaró. Ha megtudja, hogy abban a földben nagy kincs van, eladja mindenét, hogy megszerezze magát a földet. Ez a minden, ez az óriási erőfeszítés a mammon világában, ez az, amire rá akar nevelni minket az Úr Jézus. Tanuljatok tőlük! |
