Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Meg kell tanítani a gyermekeket választani Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. szeptember 22.

ImageAz Országgyűlés elnöke szerint törekedni kell arra, hogy hasznos és jó tartalmak jelenjenek meg a világhálón és a legfontosabb feladat az internettel kapcsolatban megtanítani a gyermekeket választani tudni jó és rossz között. Nem az a baj, hogy az internet segítségével hatékonyabban tudunk információhoz jutni, hanem hogy nem tudjuk megakadályozni az ott terjedő bűnözést. "Ezért törekedni kell a hasznos és jó tartalmak megjelenítésére." - mondta tegnap az Országgyűlés elnöke a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat (NGYSZ) által rendezett, "Az internet hatása a gyermekekre és fiatalokra" című nemzetközi konferencián.

 

Kövér László, a szolgálat magyar egyesületének elnöke szerint a világháló azért jelenthet nagy veszélyt a gyermekek számára, mert naponta változik. A fő veszélyek abban rejlenek, hogy a felhasználók nem ismerik a következményeket, azt, hogy az internet miként alakítja át a mindennapi életet.

Kiemelte: szükség van az internetre vonatkozó törvényi szabályozásra is, azonban a legfontosabb feladat, hogy meg kell tanítani gyermekeinket választani jó és rossz között. A politikus a gyermekmentő szolgálat történetéről elmondta: a szervezet legelőször a Ceausescu-rendszer végén a romániai gyermekotthonokban élő gyerekeken segített.

Image
Fotó: Fidesz

Ám ma is szükség van olyan civilekre, önszerveződésre képes, másokon segíteni akaró egyénekre, akik elkötelezettek az általuk megtapasztalt veszélyek elhárítása iránt - hangsúlyozta.

Edvi Péter, az NGYSZ elnöke nyitó beszédében azt mondta: nagy elismerést jelent a szervezet számára, hogy az Európai Unió biztonságosabb internet létrehozására irányuló, Saferinternet nevű programjának magyarországi koordinálását a Gyermekmentő Szolgálat végzi.

A konferencián előadást tart többek között Szalai Annamária, a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság elnöke, Jóri András adatvédelmi biztos és Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >