Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
NB II - Idegenben továbbra is veretlen a Vidi II Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. szeptember 27.

ImageLencse góllal és gólpasszal járult hozzá a Vidi II 3-0-ás győzelméhez. - Nem várt könnyű feladat Hartyáni Gábor csapatára vasárnap délután, hiszen annak a Győrnek az otthonában kellett pályára lépni, amely együttes az előző szezonban a Vidi II-öt megelőzve a Nyugati-csoport legjobb tartalékcsapata lett. Ráadásul a piros-kékek 1 hét alatt kétszer kaptak ki hazai pályán. Múlt hétvégén a Barcs vitte el Felcsútról a 3 bajnoki pontot, hétközben pedig az MTK ütötte ki a Vidi II-öt a Magyar Kupából.

 

A kérdés az volt, ez a két vereség mennyire fogta meg a srácokat. Szerencsére kijelenthetjük, a csapat túllépett a kudarcokon. Szakadó esőben kezdődött az ETO II - Vidi II rangadó.

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC
 

Az első félidőben a fehérváriak alakítottak ki több helyzetet a hazaiak kapuja előtt, végül a félidő utolsó percében Lencse szerezte meg a vezetést egy szép egyéni akció végén. Szünet után szinte azonnal növelni tudta előnyét a Vidi II, Gyurcsó fordult le szépen védőjéről a tizenhatoson belül és nagy erővel vágta a labdát a kapuba.

A kegyelemdöfést Móri Tamás adta meg a zöld-fehéreknek, Lencse az alapvonalig vezette a labdát, majd visszapasszolt a középen üresen érkező Mórinak, aki nem hibázta el a 100%-os helyzetet. Összességében egy teljesen megérdemelt idegenbeli győzelemmel sikerült a hullámvölgyből kilábalnia a Vidi II-nek.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >