Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Nagyszerű győzelem Linzben
Nagyszerű győzelem Linzben Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. szeptember 28.

Image"Nincs porosabb, mint a tegnapi újság" - tartja a mondás. A Sapa Fehérvárra ez most különösen igaz. A pénteki fiaskó után vasárnap este teljesen más arcát mutatta a csapat, és elhozta mindkét pontot a Linz otthonából. - Igen nehéz feladata volt Ulf Weinstocknak, hiszen a pénteki súlyos vereség után alig két nap állt a rendelkezésére, hogy rendezze a sorokat, és tanítványait kihozza a hullámvölgyből. Nos, a svéd mester úgy látszik, megtalálta e bonyolult egyenlet megoldóképletét. De haladjunk sorjában!

 

Villámrajtot vett a Linz, hiszen már az első percben megszerezték a vezetést. Mairitsch és Grabher Maier előkészítését követően Oberkofler talált be közelről (1-0). Szerencsére nem zuhant össze a Sapa Fehérvár, a 7. percben Sofron higgadt megoldást választva szintén közelről egyenlített (1-1). Többet támadott a Linz, de még emberelőnyben sem tudták megadásra kényszeríteni a hátsó alakzatunkat.

A második húsz perc eleje is hazai mezőnyfölényt hozott, Hetényi azonban bravúrok sorozatával őrizte az eredményt. Ahogy lenni szokott, a kihagyott helyzeteknek megfizette az árát a Linz: Benk révén megfordította az állást a Sapa Fehérvár (1-2). Fiatal csatárunk hosszú góltalansági széria végére tett pontot: 2008. december 26-a után talált be ismét az EBEL-ben. Érdekes, hogy akkor Innsbruckból hoztuk el mindkét pontot - kitűnő ómennek bizonyult a Benk-találat ma is.

Még a Zágráb elleni mérkőzés után, amikor a kihagyott ziccerekről faggattuk, tréfásan csak ennyit jegyzett meg a szélső: "Majd akkor fogom belőni, amikor arra igazán szükség lesz." Nos, most igazán szükség volt rá, és be is ment a korong a kapuba. A folytatásban több emberelőnyös helyzet akadt mindkét fél előtt, az állás azonban nem változott. A Linz ötödik sebességbe kapcsolt a szünet után, semmiképpen nem akartak pont nélkül maradni. A fiatal Mairitsch pontos lövésé kiegyenlítette az állás (2-2).

Vérszemet kaptak a hazaiak, Ulf Weinstock időt is kért, hogy rendezze a sorokat. Ez sikerrel is járt, olyannyira, hogy a bombaformában levő Sofron második góljával ismét nálunk volt az előny (2-3). A játékvezető még videón visszanézte az esetet, nem volt teljesen egyértelmű a történet, de végül megadta a gólt. Erre is volt azonban válasza a hazaiaknak: Mayr kerülte meg a kaput, feladását a rutinos Leahy vágta a kapuba (3-3). Fokozódtak az izgalmak, több emberhátrányt is ki kellett védekeznünk, de átvészeltük a nehéz perceket.

 A találkozó hosszabbításba torkollt, amely nem hozott döntést. Következtek a büntetők, amely során eleinte mindkét csapat tagjainak megremegett a keze. A döntő pillanatban Mihály higgadt tudott maradni, ezzel eldőlt, hogy mindkét pontot elhozta Linzből a Sapa Fehérvár!

EHC Linz - Sapa Fehérvár AV19 3-4 (1-1, 0-1, 2-1, 0-0, 0-1)

Linz, 2200 nézõ, vezette: Berneker, Kaspar, Siegel.
Linz: Westlund - MacDonald, Cashman, Mairitsch, Shearer, Leahy, R. Lukas, Mayr, Healey, P. Lukas, Ecker, McKenzie, Reisinger, Grabher Meier, Oberkofler, Baumgartner, Scholz, Haidinger, Ibounig, Schwab, Schlacher. Vezetõedzõ: Kim Collins.
Sapa: Hetényi - Horváth, Tokaji, Sofron, Vas M., Ladányi, Orbán, Kranjc, Palkovics, Martz, Kovács, Jobb, Ackeström, Benk, Fekete, Mihály, Fodor, Maklári, Nagy, Holéczy, Vaszjunyin. Vezetõedzõ: Ulf Weinstock.
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >