Átadták a Kaszás Attila díj jótékonysági támogatásait |
Írta: Székesfehérvári Egyházmegye | |
2010. szeptember 30. | |
Átadták a Kaszás Attila-díj jótékonysági támogatásait. Nemrégiben a Vörösmarty Színházban rendezték meg a kitüntetés díjátadó gáláját, az ebből befolyó összeget fordították a szervezők jótékonysági célra. Az összegyűlt egymillió forintból a Kaszás Attila hagyatékának ápolására alakult alapítvány, a Kemence Varázsa Közhasznú Alapítvány és a Vakok Batthyány László Gyermekotthon Római Katolikus Óvodája, Iskolája részesült.
A Kaszás Attila-díj egyik létrehozója a főváros XII. kerületének önkormányzata volt. A kitüntetést három évvel ezelőtt adták át először, a cél már akkor is az volt, hogy ne a politika, hanem a színész szakma döntse el ki méltó a kitüntetés elnyerésére. Spányi Antal székesfehérvári püspök a rendezvény fővédnöke elmondta, hogy az egyházmegye és a Vörösmarty Színház régi, jó kapcsolatot ápol egymással és nagyon örül annak, hogy ez az együttműködés most jótékonysággal párosul. |
< Előző | Következő > |
---|