Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Álmosan "nyitott az idény" az őszi fáradtságban Nyomtatás E-mail
Írta: Káldor Márk   
2010. október 07.

ImageHabár „out”-ra ment az idény első, kézről hátrapattanó – immár új technológiájú labdája…, mégsincs ok panaszra, nem rossz ómen. Miért is? Mert más elsőszámú helyszínen (Székesfehérvár, Jáky József Középiskola), új szponzorral, méltóbb és minden szempontból kellemesebb körülmények között kezdhették meg a szezont a MÁV Előre Propatria Electronics röplabdázó lányai, azaz az Extraligabeli csatározásokat.

 

Láthatóan mindenki örömmel vette a változásokat. Kényelmesen elfért a bár nem túl nagyszámú, de annál lelkesebb fiatal és idősebb szurkoló, barát és családtag egyaránt. Az első szett különösen szorosra sikeredett, mindenkiben benne volt még a számos nyári (kevéssé kikommunikált) erőpróba, (főleg a hazaiakban) a nemrég véget ért Junior Európa Bajnokság, s az azt megelőző sietős – s talán épp ezért megerőltető – felkészülés.

A fehérváriak közül többen apró sérülésekkel is küszködtek, bár ez szerencsére nem volt igazán „levehető” a külső szemlélők számára, az eredménybe viszont belejátszhatott. A legelejétől, egészen az első játékrész végéig egymást váltották a szervaoldalak, addig, amíg a MÁV-nak sikerült öt pontot egymás után behúznia, mivel a nyírségiek rögtön elhúzni látszottak. Reménykedtek, még megfoghatják őket… Úgy is tűnt.

Onnantól, fej-fej mellett haladtak a csapatok, míg végül az NRK vitte el a szettet. Ezt követően nem volt megállás, mintha kicsit kisiklott volna a „vonat”..., kezdődtek a figyelmetlenkedések. Habár szép, trükkös mentések tarkították az egyébként táguló pontkülönbségű játékmenetet, annyira nagy lett és stagnáns a vendégek fölénye, hogy Fésüs edző is egyre kevésbé találta a szavakat…

Egyáltalán nem ütötték fel a fejüket (NRK) a korábban, a sajtóban olvasható nehézségek; cseppet sem mutatkozott meg magán a játékon a nyári, szezonvégi „bizonytalanság”. Persze, ez mindenképp pozitív meglepetés, mind az aktuális meccsre vonatkoztatva, mind a rivális általános, jövőbeni helyzetét „előnézve”.

A végjáték után azonban, mindezek mellett is érthető volt a szomorúság, a nyomott hangulat, ugyanakkor van valaki, aki az oldalvonalról szemlélődve ilyenkor is igyekezett a pozitívumokat vizsgálni. Vele beszélgettem, összegeztem közvetlen a találkozó után; a csapat legújabb tagjával, a kanadai Colette Meek-kel!

- Szervusz Colette, üdv. a csapatban! Hogy s mint?

- Hello, köszönöm a kérdést, igazán remekül érzem magam.

- Persze, a közelmúltat most nem számítjuk bele... igaz? Mi a véleményed a nemrég történtekről?

- Nos... Meglepő, de úgy gondolom, nem játszottak annyival jobban a másik fél, hogy így kikapjunk... ma egyszerűen így jött ki a lépés. Van ilyen.

- Pontosan. Ne vegye el senkinek a kedvét ez a kicsit félresikerült "bemelegítés"..., hiszen nem csak a szűk értelembe vett „eredmény” számít.

- Így van, ezt nevezhetjük annak is. Egyetértek, lesz ez jobb is.

- Más. Mióta vagy a Klubnál? Milyen az atmoszféra? Ismét kérdezem, immár az eddigi tréningek fényében... hogy érzed magad? Hogy látod a társaságot?

- Nagyszerű kis társaság ez! Sok fiatal tehetséget látok magam körül, erős, találékony játékosokat, akikben sok a lehetőség. Úgy vélem, talán nem kell különösebben aggódni, mert van bennünk elszántság és nem keseredünk el még a vereségek ellenére sem. Nagyon jó az összeállításunk, tartogatunk a tarsolyban olyat, ami miatt lesz miért aggódni az ellenfeleknek.

- Milyen jövőt képzelsz el? Hogy látod a helyzetet? Igaz még nagyon az elején...

- Független attól, hogy valóban csak most érkeztem, komoly elképzeléseim vannak, magáról a gárdáról. Nagyon bízom abban és őszintén remélem, hogy meg tudjuk mutatni, mi rejlik bennünk. Mindjárt, rögtön, a következő találkozó során! Ugyanígy, innen köszönjük Kőhalmi Richárd megtisztelő nyilatkozatát;

– Gratulálok a csapatnak, mert erős ellenfelet győztünk le. Ez a siker hitet adhat a folytatáshoz. Mi is gratulálunk, fair játék volt.

MÁV Előre-NRK (0:3; -22, -16, -16)

A meccsvideók elérhetők:

 http://www.kontaktradio.hu/themes/leaf/fontstyles/m/videotar8/videotar.html 

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >