Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Elsődleges a védekezés!
Elsődleges a védekezés! Nyomtatás E-mail
Írta: Alcoa FKC   
2010. október 14.

ImageAz Újbuda ellen szerzett nyolccal 485-re növelte az Alcoa FKC RightPhone csapatában szerzett góljainak a számát Kristina Trishchuk, aki így már az ötödik helyre lépett előre a klub örökranglistáján. Ugyanakkor a soron következő rangadókkal kapcsolatban az a véleménye Kristának, hogy „a védekezés az elsődleges, mert gólt lőni mindenki tud.“

 

A várt fölényes győzelmet hoztátok az újonc Újbuda ellen. A nagy különbség ellenére nehéz volt azért a mérkőzés?

 „Nem lehet azt mondani, hogy nehéz lett volna. Ugyanúgy felkészültünk az Újbuda ellen is, mint a többi csapat ellen szoktunk, és nem volt egy pillanatig sem eszünkben, hogy egy gyengébb csapatról van szó, így az eredmény is meglett. Úgy mentünk ki a pályára, mint a nehéz meccseken szokás. Jól akartunk játszani. Örültem, hogy a fiatalok is kaphattak a végén lehetőséget, és jó teljesítményt is nyújtottak.

Egy ujjsérüléssel játszottál, ez mennyire zavar a játékban?

„Érzékeny az ujjam, mivel el van törve, de a meccs alatt nem foglalkozom mással, csak a játékkal.“

Mikor és hogyan tört el az ujjad?

„Edzésen lőttem, tovább ment a kezem, és ütköztem egyik csapattársammal. Érzékeny még, de szép lassan meg fog gyógyulni. A meccsre a gyúrónk beköti, és így nem zavar a játékban.“

Legközelebb a BL-résztvevő Debrecenhez látogattok. Mit vársz a meccstől?

„Most két nagyon nehéz meccs vár ránk a bajnokságban. Van elég időnk felkészülni, videózni, az edzők majd kitalálják a taktikát. Megpróbáljuk odatenni magunkat 100%-osan. Nagyon jól megyünk most a bajnokságban; ha tiszta lesz a fejünk, akkor lehet győzelmi esélyünk! Nincs olyan csapat, akit nem lehet megverni! A védekezés az elsődleges, mert gólt lőni mindenki tud! Tavalyhoz képest jelentősen előreléptünk védekezésben, a szélsők, a kettesek és a hármasak is jól teljesítenek. Igaz, hogy az Újbuda nem volt megközelítőleg sem olyan jó, mint amilyen például a Debrecen lesz, de ebből meccsből is lehet pozitívumokat keresni.“

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >