Rendőrség-történeti kiállítás nyílt a Dunaújvárosban |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. október 19. | |||||
A 2010-2011-es tanév „Iskola-rendőr” program részeként nyílt rendőrség-történeti kiállítás a Dunaújvárosi Rendőrkapitányságon. A tárlat elsősorban a dunaújvárosi általános és középiskolás diákok számára szeretné bemutatni a rendőrség által egykor és napjainkban használt egyenruháit, felszereléseit, járműveit, valamint régi okmányokat. A kiállítás ünnepélyes megnyitójára nemrég került sor a kapitányság tanácstermében.
A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság épülete néhány nappal ezelőtt gyerekzsivajjal telt meg. A kisiskolás diákok ugyanis annak a rendőrség-történeti kiállításnak a megnyitójára kaptak meghívást, amely éppen a gyerekeknek szeretné bemutatni a rendőrség által egykor használt eszközöket, egyenruhákat. Németh – Kész Mónika r. szds, a. FM RFK szóvivője elmondta honlapunknak,hogy a kiállítás megszervezésének ötletgazdája Kőhalmi László r. zászlós, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója volt, aki a rendőri munkát, illetve a rendőrség által használatos egykori és mai eszközöket kicsit más megvilágításban szerette volna megismertetni a gyerekekkel. Az ő szervezőkészségének, valamint lelkes kollégáinak segítségével jöhetett létre a tárlat, melyhez a kiállítási tárgyak nagy részét a Rendőrség-történeti Múzeum biztosította. Egyedülállónak mondható a tárlat, tekintve, hogy ilyen összeállításban az itt megtekinthető tárgyak még sehol nem kerültek kiállításra. Van köztük olyan relikvia, amit eddig Budapestről, a múzumból még soha nem adtak kölcsön. Ilyen az egykoron használt rabosító szék, valamint egy régi rendőrmotor is. A megnyitón Budavári Árpád r. alezredes, Dunaújváros rendőrkapitánya kihangsúlyozta azt, hogy milyen fejlődésen ment keresztül a rendőrség az évtizedek során, és rávilágított annak jelentőségére, hogy a múltból milyen sokat lehet tanulni. Fontosnak ítélte a kiállítás megszervezését. Elmondta, arra törekednek mind a munkájuk, mind az ilyen jellegű rendezvények kapcsán, hogy a dunaújvárosiak érezzék, a városnak van rendőrsége, és nem a rendőrségnek városa.
Szólt annak jelentőségéről, hogy a kiállítás alkalmas lehet arra, hogy a gyerekek már egészen kiskorban ismerkedjenek a rendőri munkával, és akár ennek hatására a későbbiekben a rendőrség kötelékében kollégáikká, utódaikká válhassanak. A célt azonban már azzal is elérték, hogyha a gyerekek felnőttként jogkövető állampolgárokká válnak. A kiállítást Daka Béla ny. r. alezredes, a Rendőrség-történeti Múzeum tárlatvezetője mutatta be a jelenlévőknek, aki elmondta, az ilyen jellegű kiállításokkal szeretnének egy kis ízelítőt adni azoknak, akik nem jutnak el a fővárosba az állandó kiállításukat megtekinteni. A rendezvényen közreműködtek a Sándor Frigyes Zeneiskola fuvola szakos növendékei, valamint a Dózsa György Általános Iskola tanulói, akik rövid műsorral szenesítették a délelőtti programot. A tárlat egészen 2011. január 14-ig lesz megtekinthető. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság munkatársai azon lesznek, hogy az összes dunaújvárosi iskolás ezt megnézhesse.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|