Prima Díj - ötödször a megyében |
Írta: fejer.hu | |||||
2010. október 21. | |||||
Az 5. Fejér Megyei Prima Díjjal kapcsolatban tartottak a sajtótájékoztatót a Megyeházán. - Az asztal körül a tizenkét jelöltön és a fő szervezőn kívül Vargha Tamás, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke is helyet foglalt, aki köszöntőjében igazán örömtelinek nevezte azt, hogy a jelen gazdasági nehézségei ellenére is sikerül forrást, támogatókat szerezni egy ilyen elismeréshez, rendezvényhez. „Bár négy kerékkel kátyúban állunk – mondta -, a legfontosabb dolgok közé tartozik az, hogy azokat, akik a mindnyájunknak fontos értékeket megteremtik, méltó erkölcsi és – ha lehetséges – anyagi elismerésben részesítsük."
A megyei önkormányzat ezért minden ilyen kezdeményezést, lehetőségeihez mérten, egyértelműen támogat.” Őt követően Varga István beszélt, elmondva, hogy idén először, már itt, a sajtótájékoztatón bemutatják a tizenkét Különdíjas jelöltet. Közülük kerül majd ki a három Fődíjas és az egy Közönségdíjas is, de mindnyájan komoly elismerésben részesülnek. Azzal folytatta, hogy 2010-ben – 2008-hoz és 2009-hez hasonlóan – Nagy Benedek szobrászművész 20 cm-es plakettjét kapják a Fődíjasok - az 1 millió forint pénzbeni díjazás mellé. Visszatekintve elmondta még, hogy az elmúlt négy év díjátadó ünnepségein eddig összesen 12 millió forint értékben, 12 Fődíjas vehette át az 1-1 milliós csekket, a Príma Különdíjasoknak átadott tárgyi felajánlások pedig meghaladták az 5 millió forintos értéket. A Príma Díj kimagasló rangját jelzi – mondta Varga István -, hogy napról-napra mind többen bejelentkeznek, felajánlva támogatásukat. Cukrász, pék, nyomdász, éttermes, szállodás, optikus, üveges, autókereskedő, kertész, bútorgyártó, ékszerész, ásványvíz-szolgáltató, kozmetikus, órásmester, virág-kereskedők, utazási iroda, bankár, oktató, fűtésszerelő, ...és még sokan mások veszik ki a részüket a díjazásból. Ma már minden megyében megrendezik a Prima Díjátadó gálaestet – folytatta a VOSZ elnöke -, köszönhetően a vállalkozóknak, a bankoknak, az önkormányzatoknak, a sajtónak. Külön köszöni dr. Guseo Andrásnak, a 2008-as Prima Díjasnak megismételt, jelentős pénzbeli felajánlását. Fehér László nemzetközi hírű festőművész egy 100 ezer Ft értékű szitanyomatot adott át, Flaschner Kálmán 12 db. kelyhet kínált fel, további ajándékokat például a Magyari Kft, a Pannonia Kert, a Publo Ajándék, a Zalacsányi Kastély és sokan mások... A díjhoz kapcsolódó 2010-es újdonság az, hogy Fejér megye részéről idén négy „Országos Év Vállalkozója” lesz (ők Budapesten, a Művészetek Palotájában vehetik majd át a díjat), továbbá tizennyolc megyei kitüntetett (ők a november 26-i, székesfehérvári Prima Gálaesten vehetik át a díjakat). A Közönségdíjra térve elmondta Varga István, hogy 2009-ben összesen 48 712 szavazat érkezett (ebből 22 600-at az Alba Regia Atlétikai Klub kapott), idén pedig a nyomtatott sajtón - „FehérVár” hetilap, Fejér Megyei Hírlap és a „Hírváró a jóHírhozó” havilap - kívül már három helyen lesznek leadhatók az online szavazatok is, a www.fmh.hu és a www.hirvaro.hu webhelyeken kívül a www.fehervartv.hu címen is. Ünnep lesz tehát 2010. november 26-án 17 órakor, a kiemelkedő emberi teljesítmények ünnepe fejezte be ismertetőjét. Idén több mint 100 jelöltből választották ki a 12 jelöltet és Különdíjast, kategóriánkénti sorrendben: Magyar irodalom: 1.) Bobory Zoltán - költő, a VÁR kulturális és közéleti folyóirat főszerkesztője, a Vörösmarty Társaság elnöke ( Székesfehrévár ) 2.) Móser Zoltán – író, fotóművész (Bicske) Magyar színház- és filmművészet: 3.) Bartók Kamaraszínház és Művészetek Háza, Dunaújváros (Knódel Mária igazgató) Magyar képzőművészet: 4.) Acsa Szücs Imre, festő (Gárdony) Magyar tudomány: 5.) dr. Horváth Lajos szemész főorvos (Székesfehérvár) Magyar oktatás és köznevelés: 6.) Talentum Református Általános Iskola, Székesfehérvár (Pojányi Balázs igazgató) Magyar építészet és építőművészet: 7.) Igari Antal megyei főépítész (Székesfehérvár) Magyar sajtó (kivéve a politikai jellegűeket): 8.) J. Mező Éva - újságíró, filmrendező (Székesfehérvár) Magyar népművészet és közművelődés: 9.) Illyés Endréné - a Szent István Király Múzeum restaurátor-műhelyének vezetője, Babaház Múzeum (Székesfehérvár) Magyar zeneművészet: 10.) United együttes (Székesfehérvár) 11.) Horányi Ottília karnagy (Prímavera kórus), zenepedagógus (Székesfehérvár) Magyar sport: 12.) Puskás Ferenc Labdarugó Akadémia (Felcsút) A közönségszavazás a holnapi nappal indul, a Gála helyszíne még nem dőlt el véglegesen.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|