Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Belpolitika arrow A vízivárosi nyugdíjasokkal találkozott a fehérvári polgármester
A vízivárosi nyugdíjasokkal találkozott a fehérvári polgármester Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 09.

Image„Székesfehérvár továbbra is támogatja a nyugdíjasokat, hiszen ők azok, akik leginkább példát mutathatnak a fiataloknak.” – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András, amikor találkozott a Vízivárosi Nyugdíjas Klub tagjaival. A polgármester, valamint a körzet önkormányzati képviselője, Horváth Miklósné a város régi házasságkötő termében beszélgetett a nyugdíjasokról az elképzelésekről, az együttműködés lehetőségeiről.

 

A találkozó során először Csetényi Attiláné, az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület elnöke szólt a jelenlévőkhöz, aki kifejtette, hogy Székesfehérváron igencsak mozgalmas életet élhetnek a nyugdíjasok.

Image
.
 

Ezt követően köszöntötte a város polgármesterét, s a Víziváros önkormányzati képviselőjét.

Image
.

Dr. Cser-Palkovics András elmondta, hogy ez a közösség is jó példa arra, hogy milyen fontosak az emberi kapcsolatok, s Székesfehérvár továbbra is támogatni szeretné a nyugdíjas klubokat.

Image
.

Horváth Miklósné pedig örömének adott hangot azért, hogy végre lehetősége nyílt arra, hogy jobban belepillantson a Víziváros nyugdíjasainak életébe, s kifejtette, hogy szeretne minél jobban megismerkedni a szépkorúakkal.

Image
.

Így ugyanis jobban tudja majd képviselni érdekeiket a közgyűlésben, és problémáik megoldásában is nagyobb segítséget tud nyújtani.

Image
Fotó: Temesvári Márta
Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >