Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Növényekkel gazdagították az udvart Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 14.

ImageNem lehet elég korán elkezdeni a környezetünket megóvni, széppé és élhetővé tenni. A Vízivárosi Általános Iskola pedagógusai, diákjai régóta tervezték, hogy az intézmény udvarát barátságosabbá, a környező járdákat tisztábbá, az iskola belső terét otthonosabbá tegyék. A terv pedig most megvalósult.

 

Szeptemberben a diákönkormányzat a szülőkkel összefogva elhatározta, hogy környezettudatos napokat szervez a tanév során. Az első ilyen nap alapos előkészítést igényelt. Az iskola felkérte Lits Bernadett tájépítészt, aki megfelelő környezettanulmány elvégzése után megtervezte a beültetendő terület növényvilágát és hasznos tanácsokat adott a parkosításhoz. Az ALBA FLÓRA kertészeti Kft képviselője segített kedvezményesen beszerezni a szükséges bokrok, cserjék és évelők egy részét.

Az egyik másodikos tanuló anyukája – Harmatiné Futó Katalin – felajánlott hetven fagyal bokrot az iskola részére. A szülők jelezték, hogy szívesen segítenek és munkaeszközt is visznek magukkal, ha szükséges. A pedagógusok osztályonként „munkabrigádokat” szerveztek, az idősebb diákok a megfelelő ismeretek birtokában izgalommal várták, hogy eljöjjön a bokrosítás ideje.

A legkisebbek szorgalmasan gyűjtötték a lehullott leveleket és tisztára söpörték az iskola környékét a tanító nénik vezetésével. Az iskola vállalta, hogy a szerszámokat, a védőkesztyűt és a lombzsákokat biztosítja. Az intézmény karbantartói is tevékenyen részt vettek a megvalósításban. Szakértő irányításuk nélkülözhetetlen volt az ültetés folyamán.

Egy székesfehérvári vállalkozó, Asbóth Imre felajánlotta, hogy földgépeivel kiássa a növények helyét. Ódor János szállítási vállalkozó térítésmentesen szállította az iskola udvarára a termőföldet.

Néhány nappal ezelőtt pedig, gyönyörű napsütéses időben kiültették a cserjéket és az évelő növényeket. Öröm volt látni a nyüzsgő, segíteni akaró gyerekeket, akik ezután bizonyára jobban vigyáznak a tisztaságra és megbecsülik környezetüket.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >