Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Ki mellett áll az MSZP és az SZDSZ a fehérvári foci ügyében?
Ki mellett áll az MSZP és az SZDSZ a fehérvári foci ügyében? Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. július 25.

ImageGál Péter Pál, a Sportbizottság elnöke tegnap az FC Fehérvár körüli tulajdonosi szerkezet átalakulásának pozitív következményeiről, a vezetőség mintaértékű tevékenységéről, valamint a klubbal kapcsolatban folyó perek rendezéséről tartott sajtótájékoztatót. Ennek során kérte az MSZP-s és az SZDSZ-es képviselőket, hogy nyilatkozzanak, mi mellett állnak ki: a fehérvári foci jövője és fejlődése mellett, avagy Viniczai Tibor gáncsoskodásának következményeit szeretnék felvállalni.

Gál Péter Pál elmondta: a Polgári Frakció és a Sportbizottság nevében ezúton is hangot kíván adni annak az örömnek, amelyet a „békés” szezonkezdés jelent Székesfehérváron. Városunkban hosszú idő utó először kezdődik úgy el egy futballszezon, hogy a fehérvári klub körül rend van. A klub gazdaságilag stabil, az új tulajdonosi szerkezet pedig megbízhatóan és jól működik.

Az az értékrend, amit a jelenlegi tulajdonosok képviselnek, követhető példaként állnak mindenki előtt hazánkban. Gondoljunk például a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szerepvállalására az FC Fehérvár mezén. Nagyon fontos leszögezni azt, hogy a Polgári Frakció a kezdetektől a fehérvári futball klub tulajdonosi szerkezetének megújítása mellett kardoskodott ebben az új ciklusban, és nagyon sok munkát fektettek bele abba – sok más emberrel együtt, aki szívügyének tekintette a helyi focit -, hogy ez a tulajdonosi szerkezetvállalás létrejöhessen. A város pedig nyilvánvaló többséggel az új tulajdonosok mellé állt.

„Gyakorlatilag örülök annak, hogy az elmúlt napokban történt sajtótájékoztatók, és szurkolói ankétokon a polgármester úr kifejezte töretlen kiállását az új klubtulajdonos mellett.” – nyilatkozta a Sportbizottság elnöke – „Némi hiányérzetem viszont van, ami abból akad, hogy miközben a polgármester úr egész Székesfehérvár előtt kiállt az új tulajdonos és annak törekvései mellett - s biztosította Székesfehérvár támogatásáról -, az általa kinevezett és a mai napig is pozícióban lévő alpolgármester, aki őt MDF-es, koalíciós partnerként támogatja a közgyűlésben, továbbra is perben áll a tulajdonossal, és rajta keresztül a várossal is. Erre az ellentmondásra a polgármester úr a mai napig semmiféle választ nem adott sem a helyi lakosságnak, sem a Polgári Frakciónak.”

Gál Péter Pál hiányolja továbbá a várost működtető koalíciós pártok megnyilvánulását e tekintetben. Ezért arra kéri az MSZP-t és az SZDSZ-t, hogy nyilatkozzanak azügyben, hogy a polgármester úr mellett állnak ők is, hogy a fehérvári futballklubot támogassa és segítse abban a harcban, amit a klub a tulajdonlásáért folytat, és abban a törekvésében, ami egy szebb jövőt eredményezne a helyi futballnak, avagy Viniczai Tibor mellett teszik le voksukat aki alpolgármesterként a fehérvári futballal és a várossal perben áll - és vele szemben nem túl reálisnak tűnő igényeket fogalmaz meg.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >