Vendégségben a 100 éves néni születésnapján |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. november 22. | |||||
Virágcsokorral, ajándékkosárral és Orbán Viktor köszöntő levelével érkezett Székesfehérvár polgármestere a 100. születésnapját ünneplő Varga Jánosnéhoz. Dr. Cser-Palkovics Andrást a körzet önkormányzati képviselője, Mészáros Attila is elkísérte, akiket az idős hölgy és családja nagy örömmel fogadott. Zsófi néni két világháborút is megélt, s igen jó egészségnek örvend. Igaz, hogy néhány évvel ezelőtt megvakult, ám éles esze, s vidámsága irigylésre méltó.
Varga Jánosné közel egy órán át beszélgetett Székesfehérvár polgármesterével.
Elmesélte, hogy négy éves volt, amikor az első világháború elkezdődött. Édesapja asztalosként dolgozott korábban, így, amikor hadifogságba esett, e szakma keretén belül dolgoztatták Olaszországban. Levelet nem írhatott, így éveken át azt sem tudták, hogy él-e még. Zsófi néninek négy testvére volt: két lány és két fiú. Egy fia és egy lánya született, akik négy unokával és két dédunokával ajándékozták meg. Az idős hölgy korábban Zámolyon élt, ám amikor a látása vészesen romlani kezdett, a lánya beköltöztette Székesfehérvárra, hogy gondját tudja viselni. Hallva, hogy az asszony – idős kora ellenére – naponta csak másfél gyógyszert szed, azt is a vérnyomására -, Dr. Cser-Palkovics András azután érdeklődött, hogy miben rejlik a sokáig tartó egészség és a hosszú élet titka? A néni azt válaszolta, hogy mindig a természetes gyógymódok híve volt. Ha például fájt a feje, vizes ronggyal betekerte...
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|