Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Szép ház, virágos porta Bodajkon Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. november 23.

ImageA „Bodajkért” Közalapítvány Kuratóriuma 2010. évben az alábbi célkitűzésekről határozott:„Szeretnénk elősegíteni egy kulturált, környezetbarát, vendégváró városkép kialakítását, a településkép esztétikus megjelenítésének fejlesztését. A kulturált, egészséges környezet továbbfejlesztése, a lakóépületek, kertek, udvarok, utcák virágosítása és növényekkel történő díszítése, illetve e célok közös megvalósításának elősegítése.”

 

Első lépésként - hagyományteremtő szándékkal - lakókörnyezetünk szépítésére hívták fel városuk lakosait, és meghirdették a „SZÉP HÁZ, VIRÁGOS PORTA” címet. A felhívás lényege, hogy minden lakos a saját portáján és lakókörnyezetében a lehetőségeihez mérten esztétikus és szép környezetet alakítson ki.

"A kuratóriumi tagok a nyár folyamán több alkalommal helyszíni bejárás során megtekintettek minden házat, a hozzájuk tartozó utcarészt, kertet, udvart és azok összképe, folyamatos rendben tartása alapján javaslatot tettek a számukra kijelölt területen lévő házak közül a díjazottakra." - nyilatkozta lapunknak Zubán László, „Bodajkért” Közalapítvány Kuratóriumának elnöke - "Ezt követően a tagok javaslatai alapján szeptemberben döntött a Kuratórium a 10 db „Szép ház, virágos porta” emlékplakett odaítéléséről, melyek ünnepélyes keretek közötti átadása nemrég történt meg a Városháza dísztermében."

Image
.

Az ünnepséget Zubán László, a „Bodajkért” Közalapítvány Kuratóriumának elnöke nyitotta meg. Az elnök úr köszöntőjében összegezte az alapítvány felhívásának lényegét és ismertette a díjátadásig vezető utat. Az emlékplakettek átadását Vadász Veronika és Mikola Bianka szavalatai tették színesebbé. Almádi István polgármester úr gratulált a díjazottaknak és megköszönte az alapítvány munkáját. Biztosította a résztvevőket, hogy az önkormányzat a jövőben támogatni fogja e nemes kezdeményezést. Az ünnepséget Zubán László zárszava zárta.

A „Bodajkért” Közalapítvány a „SZÉP HÁZ, VIRÁGOS PORTA – 2010” díjat adományozta:

1, Bökényi István és családja részére, Deák Ferenc u. 11. szám.

2. Fodor János és családja részére, Petőfi Sándor u. 134. szám.

3, Ivanics Attila és családja részére, Mandulás u. 2. szám.

4, Süle Péter és családja részére, Táncsics Mihály u. 41. szám.

5, Szabó Miklós és családja részére, Bányász ltp. 18. szám.

6, Szőke Lajos és családja részére, Templom kert u. 2. szám.

7, Varga Csaba és családja részére, Templom kert u. 4. szám.

8, Wurczinger László és családja részére, József Attila u.14. szám.

9, Zahola Károly és családja részére, Kálvária u. 22.szám.

10, Zeisler Imre és családja részére, Fehérvári u. 49. szám.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >