Elismerést kapott Székesfehérvár |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2010. november 29. | |||||
Sportlétesítmények Emlékdíjat kapott Székesfehérvár. A kitüntetést Östör Annamária, a sportért és egészségügyért felelős tanácsnok vette át a Budapesten tartott ünnepségen. Minderről egy sajtótájékoztató keretében számolt be a tanácsnok, valamint dr. Cser-Palkovics András. Ennek során a polgármester a városunkat érintő fejlesztésekről is tájékoztatatta a sajtó képviselőit.
Östör Annamária a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Sportlétesítmények Magyarországi Szövetsége ellenőrzi az ország sportlétesítményeit, és tanácsokat ad a későbbi fejlesztésekkel kapcsolatban. Ezen kívül ajánlásokat is tesz arra vonatkozóan, hogy a lakóközösségeknek hogyan, s milyen sportlétesítményeket biztosítson egy település. Székesfehérvár méltán érdemelte kis a Sportlétesítmények Emlékdíjat, amelyet a sportért és egészségügyért felelős tanácsnok vett át Budapesten. Cser-Palkovics András szerint e díj önmagáért beszél. Mint mondta: a Székesfehérvári Önkormányzat - pártállástól függetlenül – támogatta mindig a sportot, és az új testület is elkötelezettnek érzi magát az ügy iránt. „Tervből és feladatból nincs hiány.” – jelentette ki a polgármester, majd példaként említette a Sóstói Stadion, az ARÉV Sportcsarnok, és a Jégcsarnok bővítését. Hozzátette, hogy ide tartozik a rendezvénycsarnok kérdése is, amely megvalósítása már régóta várat magára. S mivel az utánpótlás és a szabadidősport is nagyon fontos, bővíteni kell a Gáz utcai csarnokot, s a jégkorong edzőpályát. A „grundok” felújítására is szükség van, hiszen nagyon rossz állapotban vannak – már, ami megmaradt belőlük. „A sport továbbra is kiemelt terület lesz, és megígérem, hogy a költségvetés ennek tanúbizonyságát adja majd.” – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András – „Meg kell tenni mindent annak érdekében, hogy az élsportban egyre nagyobb szerep jusson a magánszektornak, s ezt az új adótörvények lehetővé tudják tenni.”
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|