Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow NB II - Hartyáni Gábor értékeli az őszi szezont
NB II - Hartyáni Gábor értékeli az őszi szezont Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. december 02.

ImageA jelenlegi hazai NB II-ben – futballunk második vonalában – speciális helyzetben versenyeznek az NB I-es klubok tartalékcsapatai. Ezekre a csapatokra szigorúbb – például életkori – szabályok vonatkoznak, mint „sima” vetélytársaikra, és az sem vitatható, hogy számukra a csapatépítés, a nevelés, az első csapat keretéhez tartozó játékosok „tűzben tartása” sokkal fontosabb cél, mint az eredményesség.

 

Győzni persze mindenki szeret, ezért is öröm, hogy a Puskás Akadémián tréningező, mérkőzéseit Felcsúton játszó, jó néhány akadémistát is pályára küldő tartalékcsapatunk, köszönhetően a „nagy Vidi” önzetlen szakmai segítségének, a legjobbak közül visszajátszó rutinosabb futballistáknak is. 

A fentebb említett szakmai, képzési célok megvalósítása mellett, még eredményesen is szerepelt. A Vidi II őszéről beszélgettünk Hartyáni Gáboirral, a tartalékcsapat nem sokkal a bajnoki rajt előtt kinevezett edzőjével, korábbi technikai vezetőjével.  

---Őszi harmadik lett a Vidi II a Ness Hungary NB II Nyugati csoportjában, annak ellenére, hogy a nyári felkészülés legvégén menesztették Varga Istvánt és szinte egyik napról a másikra nevezték ki Önt vezetőedzőnek. Hogyan értékeli a csapat őszi teljesítményét?

---A csapat remekül szerepelt, erőn felül teljesítettek a fiúk. Visszakanyarodva a történet elejéhez, valóban váratlanul ért Varga István menesztése és az én kinevezésem is. Ugyanakkor, annyiban szerencsés helyzetben voltam, hogy napokkal a bajnoki rajt előtt nem egy vadidegen csapatot kellett átvennem. Technikai vezetőként az elmúlt idényben is a csapat mellett voltam, rendszeresen láttam a játékosokat edzéseken és mérkőzéseken is és mivel harminc éves edzői múlt van mögöttem, ezért nem tudtam nem edzői szemmel nézni őket edzéseken, mérkőzéseken. Váratlanul ért tehát a felkérés, de amikor szóltak nekem, gondolkodás nélkül elvállaltam.

---A nyári felkészülés jól sikerült, és a szezonnyitó bajnokin is eredményesen szerepelt a csapat. Ilyen kezdésről álmodik minden edző?

---Valóban, Ajkán jó eredménynek számított a döntetlen, igaz azt a meccset akár meg is nyerhettük volna, de összességében elégedett voltam mind az eredménnyel, mind a látottakkal. Egy masszív, erős csapat otthonában kezdtük meg az őszi szezont és szerencsére nyoma sem volt annak csapaton belül, hogy pár nappal korábban menesztették a korábbi vezetőedzőt. Annak külön örülök, hogy ez a jó teljesítmény nem csupán az Ajka elleni mérkőzésen volt tapasztalható, hiszen a következő fordulóban, hazai pályán ütöttük ki a Baját, de sikerült legyőznünk a PMFC-t is. Egy mérkőzésen játszott tudása alatt a csapat, a 6. fordulóban, amikor otthon kaptunk ki a Barcstól. Ez pedig óriási eredmény, hiszen a Vidi II őszi teljesítménye végig kiegyensúlyozott, jó és eredményes volt.

Image
Fotó: Simon Erika / Videoton FC

---A játékosok hozzáállásával elégedett? Látszik ezeken a fiatal srácokon, hogy kézzel fogható közelségben van az NB I, és ha folyamatosan jó teljesítményt nyújtanak, akkor felkerülhetnek az első csapat keretébe, mint ahogy sikerült felkerülnie Szolnokinak, Margiticsnak, Ponczóknak és Baracskainak is?

---Mindenki, aki ide igazolt, annak a legelején elmondtuk, hogy innen tényleg csupán egy lépésre van az első csapat és csak a játékos szorgalmától és teljesítményétől függ, mikor lépi át az NB I-es csapat küszöbét. Összességében véve, elégedett vagyok a játékosaim teljesítményével, akár a mérkőzéseket nézzük, akár az edzésmunkát. Nem sok panaszom lehet a játékosokra, ebben persze nagy szerepük van a segítőimnek is, Csucsánszkynak, Elekesnek és Bírónak.

--- Mi az, ami a legjobban meglepte a csapat teljesítményével kapcsolatban?

--- Három-négy játékos nagyon sokat fejlődött tavaly óta és bár ez nem annyira meglepő dolog, azért egy kicsit mégis váratlan volt ez számunkra. Nem az, hogy fejlődtek, hanem az, hogy mennyit és milyen rövid idő alatt. A másik dolog, amin meglepődtem, hogy főleg az utolsó néhány fordulóban, nagyon komoly létszámgondokkal küzdöttünk. Néhány mérkőzés előtt félig viccesen úgy nyilatkoztam, hogy nem fogom tudni elcserélni magam. A Budaörs elleni találkozón közel jártunk ahhoz, hogy a mérkőzés végén a cserekapusunkat a mezőnybe állítsuk be, amire végül nem került sor. A csapat azonban ebben a szituációban is eredményesen helytállt és ez már tényleg a meglepő kategóriába tartozik számomra is! Kialakult egy olyan közösség, amelyben mindenki számíthat mindenkire. Minden, ami jellemző egy igazi csapatra, az megtalálható a Vidi II-n belül. Ez nagyon ritka egy olyan NB I-es csapat tartalék együttesénél, mint amilyen a Videoton.

--- December első hetében még edzenek a játékosok, aztán jön egy kis pihenő, hogy januárban újult erővel kezdhessék a felkészülést. Van már elképzelés a felkészülés programjáról?

--- Januártól napi két edzéssel készülünk, időjárástól függetlenül. Felcsúton minden feltétel adott ahhoz, hogy eredményesen felkészülhessen a csapat. Sok mérkőzést szeretnénk játszani, szerencsére télen szívesen jönnek a csapatok ide, főleg most, hogy már két jó minőségű műfüves pálya áll rendelkezésünkre.

--- Az is elképzelhető, hogy NB I-es csapatok ellen játszik felkészülési mérkőzéseket a Vidi II?

--- Mindig is szerettem, ha erősebb csapatok ellen készülhetünk. De olyan elképzelésem is van, hogy a környező országokból hívnánk meg csapatokat edzőmérkőzést játszani. Egyáltalán nem árt a játékosoknak, ha játszanak külföldi csapatok ellen is.

--- Változik az idény eleji célkitűzés annak ismeretében, hogy a csapat a dobogón telel?

--- Nem. A cél továbbra is csak az, hogy minél jobb eredményt érjünk el. Tisztában vagyunk azzal, hogy a tavasz sokkal nehezebb lesz számunkra, mint amilyen az ősz volt. Egyrészt a csapatok jobban odafigyelnek majd ránk, másrészt az élcsapatokkal – kivéve a Gyirmót – mind idegenben játszunk. Ezen kívül, nekünk a feladatainkat tovább kell vinni. Fontos, hogy még többet tudjunk segíteni az első csapat periférián lévő játékosainak, hogy még többet versenyezhessenek. Szintén fontos az is, hogy az U19-es csapatnak tudjunk segíteni oly módon, hogy megtaláljuk azokat, akiket aztán be lehet majd építeni a felnőtt csapatba.

--- Végül árulja el, kik azok a játékosok, akiket nyugodt szívvel ajánlana Dr. Mezey György számára, a Vidi első keretébe?

--- Három játékos teljesítményéről mondható el, hogy nagyon közel áll az NB I-es teljesítményhez. Gyurcsó Ádámra, Somodi Bencére és Ízing Martinra hívnám fel Dr. Mezey György figyelmét.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >