Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Oxigénszállító teherautóba rohant egy Opel Corsa, egy férfi meghalt Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. december 03.

ImageA halálos kimenetelű közlekedési balesetről kora reggel 06 óra 28 perckor érkezett jelzés a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyeletére. Az elsődleges információk szerint egy cseppfolyós oxigént szállító Mercedes Axor tehergépkocsi haladt a 8-as főúton Székesfehérvár felől Várpalota irányába. A 16-os km szelvényben, Csór előtt, a sofőr lehúzódott a buszmegállóba, majd kiszállt az autóból. Valószínűleg a rossz látási viszonyok miatt ebbe a teherautóba hátulról belerohant egy Opel Corsa személygépkocsi, amiben négy idősebb személy utazott, két férfi és két nő.

 

Németh – Kész Mónik r. szds., a FM RFK szóvivője elmondta honlapunknak, hogy az ütközést követően a jobb első ülésben utazó férfi azonnal életét vesztette. A sofőr az elsődleges információk szerint könnyen sérült, míg a hátsó ülésen helyen foglaló két hölgy súlyosan megsérült, egyikük életveszélyes állapotban van.

A mentők – akik három gépkocsival vonultak a helyszínre – mind a három sérültet a székesfehérvári kórházba szállították. A négy utas közül az első kettő be volt kötve, míg a hátsó két utas nem használta a biztonsági övét. A teherautó vezetője nem sérült a balesetben. A tehergépkocsi azonban megsérült, így szükség van a 12 000 kg-nyi oxigén átfejtésére egy másik teherautóba.

Az oxigén ugyan nem veszélyes anyag, de a biztonság kedvéért a helyszínre vonultak a rendőrökön kívül a tűzoltók, valamint a Katasztrófavédelem munkatársai is. A helyszíni szemle folyamatban van, illetve a helyszínen lévők várják, hogy odaérjen az a tehergépkocsi, amibe át tudják fejteni a rakományt.

A főút forgalma zavartalan, a rendőrök csak a buszmegállót zárták fel.

 
< Előző   Következő >