Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Megölte feleségét, majd bejelentette a rendőrségen Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. december 07.

ImageTegnap délelőtt 11 óra 02 perckor azzal telefonált be a rendőrségre egy férfi, hogy megölte feleségét Dunaújváros, Váci Mihály utca egyik lépcsőházában. Az ügyeletesek először azt hitték, a férfi csak viccel, de később kiderült, a bejelentés valós volt. Mikor a járőrök kiértek a megadott címre, a férfi ott állt a női holttest mellett. Az elsődleges információk szerint a 44 éves férfi és 31 éves felesége között megromlott a viszony. Ma délelőtt a férfi és a nő között veszekedés alakult ki abban a lépcsőházban, ahol a nő takarított. A férje itt végzett vele több késszúrással. A helyszínelők a kést is megtalálták a helyszínen.

 

"A férfit előállították a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságra, kihallgatása még jelenleg is folyamatban van. " - nyilatkozta honlapunknak Németh-Kész Mónika szóvivő - "Az ügyben a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés elkövetése miatt indított büntetőeljárást. A nyomozás érdekeire való tekintettel az ügy részleteiről később adunk tájékoztatást."

 
< Előző   Következő >