Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
A Haladás ellen feledtetni kell a siófoki vereséget Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény - FC Fehérvár   
2008. július 28.

ImageSajnos balszerencsésen kezdődött számunkra az új szezon: hiába futballoztunk jobban és támadtunk többet, mint ellenfelünk, a bajnoki nyitányon 1-0-ás vereséget szenvedtünk Siófokon. Sütő a 18. percben szerezte meg a meccs egyetlen gólját, és bár igyekeztünk, de hiába irányítottuk mi a játékot, nem sikerült egyenlítenünk.

- Végig fölényben voltunk, a Siófok a meccs elejétől bekkelésre rendezkedett be, és a pontrúgás után szerzett gólját követően még jobban látszott: az volt a szándéka, hogy kivédekezze a mecset - kezdte értékelését Disztl László. - Próbáltunk végig nyomást gyakorolni ellenfelünkre, a második félidőben cserékkel frissíteni, a változtatásokkal megzavarni a hazaiakat, de sajnos nem voltunk elég pontosak, a beadások nem sikerültek jól, ha pedig mégis a kapu elé kerülnünk, Milinte remekül védett. Nagyon sajnálom, hogy vereséggel rajtoltunk. Kemény, agresszív meccs volt, mindent megtettünk az egyenlítés érdekében, de volt néhány gyengébb teljesítmény, és ezért csapatjátékunk sem működött megfelelően. A második fordulóban otthon játszunk, a Haladást fogadjuk, nagyon remélem, hogy sikerül győzelemmel feledtetnünk a siófoki vereséget.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >