Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Novemberi baleset szemtanúit keresik Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2011. január 13.

ImageNovember 16-án 16 óra 15 perckor Székesfehérváron a Szegfű Gyula utcában, az Arany János Általános Iskola előtti gyalogátkelő helyen történt egy gyalogosgázolás. A tanúk elmondása szerint, egy fehér színű személyautó volt az, ami a belső sávban elsodort egy fiatalkorú gyalogost, aki könnyebben sérült. A jármű vezetője segítőkész volt, de a sértett fiatalkorú mindenfajta segítséget elhárított, elment a helyszínről, majd ezt követően a járművezetője is elhagyta a helyszínt.

 

A tanúk által a balesetet okozó gépkocsival kapcsolatban elmondott adatok tévesnek bizonyultak mind a forgalmi rendszámot, mind a jármű típusát illetően.

A Székesfehérvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya ezért annak a fiatalembernek a jelentkezését várja, aki azt tanácsolta a helyszínen egyedül maradt hölgynek (aki egyébként a fenti iskola egyik tanára), hogy gyorsan jegyezze fel a balesetet okozó jármű rendszámát.

"Várjuk olyan tanúk jelentkezését is, akik látták a balesetet, illetve a forgalmi rendszámra, a jármű típusára vonatkozóan pontos adatokkal tudnak szolgálni." - mondta honlapunknak Németh – Kész Mónika r. szds., a FM RFK szóvivője.

Jelentkezni lehet napközben a Székesfehérvári Rendőrkapitányság 22-541-600/23-25-ös telefonszámán, de bejelentés tehető a 107-es és a 112-es segélyhívók bármelyikén is.

Segítségüket előre is köszönik!

 
< Előző   Következő >