Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Vízóra leolvasás az Öreghegyen és a Távirda utcában Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2011. február 24.

ImageA Fejérvíz ZRt. tájékoztatja fogyasztóit, hogy vízmérő leolvasást végez Székesfehérváron a családi házas fogyasztóknál 2011. február 25-től március 6-ig, a „H” ütemnek megfelelően, mely a következő városrészeket, illetve utcákat érinti:

 

A Pozsonyi út - Béla út - Fiskális út által körülhatárolt terület, valamint a Távírda utca.

Aba és Belsőbáránd, Börgönd, Elzamajor, Etyek, Jánosmajor, Jenő, Kőszárhegy, Martonvásár, Mezőkomárom, Mezőszilas, Nádasdladány, Pusztaegres, Sáregres, Sárkeszi, Sárosd, Sárszentmihály, Szabadbattyán, Szabadhídvég, Szár, Szárliget, Újbarok, Úrhida településeken a vízmérők leolvasása március 1. és 15. között kerül sorra.

Kérik a fogyasztókat, tegyék hozzáférhetővé a vízmérőhelyeket. Ha ezt nem biztosítják, az előző időszak átlagfogyasztását tudják figyelembe venni. A leolvasást napközben, munkaidő után és hétvégén is folyamatosan végzik.

Azokat a fogyasztókat, akiket nem találnak otthon arra kérik, hogy a levélszekrényben hagyott leolvasólapot töltsék ki, és postafordultával küldjék vissza, illetve honlapjukon keresztül is bejelenthetik mérőállásukat március1-19. között. Kérik a fogyasztók megértését és segítségét.

Elektronikus ügyintézés, további információ: www.fejerviz.hu

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >