Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Márciusban rendezik a béreket az állami szektorban Nyomtatás E-mail
Írta: hirado.hu   
2011. február 24.

ImageOrbán Viktorhoz fordult szerdán Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője és Rogán Antal, a bérmonitoring bizottság vezetője az állami szektor béremelése ügyében; ennek eredményeként a kompenzációnak a március 5-i utalásokban meg kell jelennie. - írja a mai Népszabadság. - Lázár János elmondta: azért fordultak a miniszterelnökhöz, hogy az összes állami cég és intézmény adjon tájékoztatást arról: miként valósították meg, hogy a 16 százalékos szja-kulcs bevezetése után a munkavállalók ne járjanak rosszul.

 

Kifejtette: az eddigi panaszok fele az állami szférából érkezett, és a Fidesz-frakció nem tudja elfogadni azt a választ, hogy vannak, akik rosszabbul járnak.

Hozzátette: soron kívül adatokat és azonnali vizsgálatot kérnek az állami cégeknél és intézményeknél az ügyben. Orbán Viktor miniszterelnök úr a leghatározottabb lépésekre tett ígéretet - mondta.

Eszerint az állami cégeknél dolgozók, valamint közalkalmazottak, köztisztviselők körében a béreknél a "kompenzációnak meg kell történnie, és ennek a március 5-i utalásoknál meg is kell jelennie".

Azt is meg kell vizsgálni, hogy a Magyar Államkincstár mindent megtett-e annak érdekében, hogy minden érintett időben megkapja a kompenzációt - tette hozzá.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >