Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Harcművészetek a huszonegyedik században
Harcművészetek a huszonegyedik században Nyomtatás E-mail
Írta: Pintér Tibor   
2011. március 07.

ImageA harmadik évezredbe lépve világunk egyre gyorsul és változik. Ez a mindenre kiható átalakulás nem kerülte el a harcművészeteket sem. A globalizációnak nevezett folyamat egyik fő ismérve: az éles határok elmosódása, az addig elkülönülve létező jelenségek egymás közti fokozott keveredése. A küzdőművészetek világában is jól látható módon zajlanak ezek az események. A kilencvenes és kétezres években sorra jelentek meg és váltak ismertté azok a versenyszabályok és szervezetek, amelyek kifejezett célja, hogy átjárást teremtsenek az addig jórészt tagolt, elszigetelt küzdősportok-harcművészetek között.

 

Ezek három fő csoportra oszthatók:

- kifejezetten "álló" harcra optimalizált (K1)

- bármely stílus képviselői számára nyitott (MMA)

- kizárólag földre-vitelre és feladás-kényszerítésre kidolgozott (Submission Grappling)

Az első csoportban a különféle karate ágazatok, box, kick box, stb. képviselői mérik össze tudásukat, a másodikban szinte bármilyen felállás elképzelhető, annak lényege éppen abban áll, hogy egyenlő esélyekkel indulhat egymással szemben két, teljesen eltérő háttérrel rendelkező sportoló. - Gyakorta előfordul, hogy egészen különleges, mondhatni, sporttörténeti kuriózumoknak lehetnek tanúi a műfaj kedvelői, amikor például a - saját sportágukban egyébként a világ élvonalába tartozó - küzdőfelek egyike a hagyományos japán sumo bajnoka, míg vele szemben egy hasonló kvalitásokkal rendelkező, nehézsúlyú ökölvívó lép ringbe!

Ezeknek a tornáknak a rendkívüli népszerűsége is talán éppen ebben keresendő, hiszen roppant izgalmas, kiszámíthatatlan és meglepetésekkel teli mérkőzéseket láthat a közönség. A harmadik kategóriába sorolt modern harcművészeti ág versenyei nem is annyira a nagyközönségnek, mint inkább a "szakmának" szóló viadalok, ahol a birkózás, a cselgáncs a jiu jitsu és egyéb, földharc-központú rendszerek legjobbjai között dől el, hogy ki is a "szőnyeg" igazi királya.

Ezek az irányzatok - bár hazánkban viszonylag újnak számítanak -, kiemelten népszerűek az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, Japánban, az Arab Emírségekben. Európában keleten és nyugaton egyaránt rohamosan nő az ismertsége és elismertsége ezen sportágaknak, az egykori Szovjetunió volt tagállamai és Hollandia kifejezetten nagyhatalomnak számítanak e téren.

Szerencsés lenne, ha Magyarország még időben be tudna kapcsolódni ebbe a folyamatba és az amúgy sportok terén mindig is kimagasló teljesítményre képes nemzetünk, ezen szabályrendszerek között is bizonyíthatná rátermettségét. Különös tekintettel többek között arra, hogy a Nemzetközi Amatőr Birkózó Szövetség (FILA) célul tűzte ki a un. submission grappling sportág (kb. birkózás feladásig) felvételét az olimpiai sportágak közé.

Számos és jelentős, pozitív társadalmi kihatása is lehetne a kevert harcművészetek szélesebb körű elterjedésének, például nagy valószínűség szerint, majd minden harcművészeti stílus, küzdő és erősportág nagymértékű népszerűsödését, fejlődését vonná maga után. Ezen felül, nem mellékes lenne a katasztrofális népegészségügyi mutatóink javítása szempontjából is, ha jelentősen emelkedhetne azon - rendszeresen sportoló - emberek száma, akik a harcművészetek mellett kötelezik el magukat.

Mivel ez a választás jellemzően hosszútávú - akár élethosszra szóló -, a testi-lelki-szellemi egészség és harmónia megőrzésére és javítására kiválóan alkalmas. Nem utolsó sorban pedig a társadalmi moralitás rendkívül gyors ütemű leromlásának megfékezésére, keresve sem találhatnánk jobb eszközt a harcművészeteknél, amennyiben azok az ifjúsági tömegsport, a testnevelés szerves részét képezhetnék. A harcművészetek minden más sportnál jobban hatnak a személyiség, a jellem pozitív irányú formálódására. A rendszeres, hosszútávú gyakorlás következtében a harcművész kiegyensúlyozott lelkiségre tesz szert, aminek egyenes következménye, hogy nagyobb tisztelettel és megértéssel fog fordulni embertársai felé, azok irányába segítő szándékúvá válik.

A "dojo"(japánul edzőterem) nagyon fontos szocializációs színtér is egyben, az övfokozatok és egyéb, hierarchikus viszonyrendszerek udvariasságra, a nagyobb tudású, idősebb személyekkel szembeni megfelelő tisztelet kinyilvánítására nevelnek. Az önfegyelmet, akaraterőt és kitartást igénylő, kemény edzéseken, versenyeken és vizsgákon rengeteg nehézséggel, kudarccal kell szembenézniük a sportolóknak, meg kell tanulniuk, hogyan lehetnek úrrá a fáradtságon és fájdalmon, vagy miképp győzhetik le önnön félelmeiket.

Az így megszerzett tapasztalatok összessége, a mindennapi életben való boldogulásért folytatott küzdelem során semmivel össze nem vethető előnyt jelent. Emellett a folyamatos fejlődés megélése, a versenyeken elért eredmények, az edzéseken szövődő barátságok, mind-mind állandó forrásai az örömnek és sikerélménynek, erősítve ezzel az egyén önmagába és közösségeibe vetett hitét és elősegíti egy pozitív, életigenlő szemlélet kialakulását.

Végül lehetőséget teremthetünk arra, hogy a növekvő társadalmi frusztrációk hatására mind agresszívabbá váló fiatalok energiái a megfelelő mederbe terelve vezetődhessenek le, mindazzal az örvendetes és pozitív hozadékkal együtt, amit a fentiekben részletesen megismertetni szándékozott ezen írás. A harcművészetek, küzdősportok rendszeres gyakorlása megfelelő alternatívát - és egyben védettséget is jelent - nyújthat a káros szenvedélyek, a kóros mennyiségű televízió nézés és számítógépezés, valamint egyéb ártalmas, romboló tevékenységek helyett.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >