Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Idén is a Dunaújvárosi Acélbikákkal vívjuk a bajnoki döntőt
Idén is a Dunaújvárosi Acélbikákkal vívjuk a bajnoki döntőt Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2011. március 21.

ImageAkárcsak a tavalyi szezonban, idén is megyedöntőre kerül sor az OB I. döntőjében. A Sapa Fehérvár ellenfele ugyanis a Vasas HC-t nagy küzdelemben búcsúztató DAB.Docler együttese lesz. - Hatalmas csatában dőlt el, hogy a Vasas HC és a DAB.Docler csapatai közül melyikkel nézhet farkasszemet a Sapa Fehérvár AV19 a kedden kezdődő, négy győzelemig tartó bajnoki döntőben. Az elődöntőt hazai pályán kezdő angyalföldiek simán, 4-0-ra verték az Acélbikákat kedden, az első mérkőzésen.

 

Ám másnap, immáron Dunaújvárosban a piros-fehérek bizonyultak jobbnak 2-1 arányban.

Pénteken Káposztásmegyeren 4-2-re nyert a Vasas, így fél lábbal már a döntőben érezhették magukat. Csakhogy a sorozatterhelést jobban bírta a DAB: szombaton 5-2-re diadalmaskodtak Újvárosban, vasárnap pedig 3-2-re kerekedtek felül - ezúttal idegenben.

Így idén is - mint az elmúlt évtizedben oly sokszor - megyei riválisok csatáját hozza majd a bajnoki finálé!

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >