Kezdőlap arrow Kreatív arrow Somogyi Tamás - Fotók I.
Somogyi Tamás - Fotók I. Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. május 04.

ImageSomogyi Tamás a 80’-as években harcias, lázadó fényképekkel kezdte pályafutását. A „vértől áztatott időkben” megörökített például egy T34-es tankot, amint éppen eltapos egy embert, egy másik fotóján pedig egy zászlóval letakart holttest nyújt sokkoló látványt.

E fotókat annak idején el is küldte Prágába, egy nemzetközi fotópályázatra, ahol hatalmas botrány származott belőlük (gondoljunk csak az adott korban uralkodó politikai nézetekre). Ennek ellenére mégis fotó-díjat kapott 1989-ben, a rendszerváltás kezdetén.

Aztán a látásmódja jelentősen megváltozott. Elkezdte keresni az Igaz Utat, s rádöbbent arra, hogy lennie kell egy szellemi világnak, ahonnan az anyagi dolgok származnak. Megtért, majd egy olyan spirituális élmény érte, hogy annak hatására jelentkezett egy szerzetesi rendbe, bár a rend kötelékébe végül nem állt be. Ettől kezdve elhagyta a politikai témájú fényképeket és azóta szinte csak sprituálisakat készít.

Ezekből a fotókból – pontosabban a fekete-fehér változatukból - válogattunk most, amelyek egy része legutóbb a Bodajki Református Gyülekezet imaházában volt látható.

Hozzászólások
bakonyi istván  - soma   |2008-05-09 13:07:47
Régóta szeretem Somogyi Tamás fotóit, s természetesen a mögöttük
meghúzódó szellemiséget. Spiritualitását, hitét. Isten áldja meg
életét és sorsát!
Soma  - Köszönöm!   |2008-05-09 13:16:57
Köszönöm a szép áldást! Most éppen aktuális...

Soma
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >