Beleőszültünk, amíg az első Alba-kosarat vártuk a harmadik negyedben... Hazai pályán talán rekordnak számító hat percig tartott a "némaság", és ez a pauza nem várt izgalmakat csempészett a meccsbe. Pedig az első félidőben úgy tűnt, ha nem is brillírozva, de harcosan játszva meglehet a sima győzelem. Gosa pontjaival indult, eleinte csak ő talált be szombathelyi részről, amire a mi amerikaink, Tony Crocker válaszolgatott. Aztán Jonathan Jones is jelezte, hogy pályán van, Simon Balázs pedig faultokat harcolt ki, büntetőket értékesített.

Jött néhány gyors támadás is, és még az első negyedben megvolt a közte tíz: 23-13. Ekkor elpártolt a szerencse: Bódi Feri légpassza nem volt jó Jonesnak, így nem gálába, hanem szenvedésbe fordult a meccs, mert a Falco sem akarta feladni. Az első negyed végére Alekszejev kosaraival felzárkóztak, aztán ki is egyenlítettek. A második tíz perc vége volt számunkra a legjobb, hiszen az utolsó öt percet sikerült tízzel megnyerni, köszönhetően a zóna ellen dobott újabb Tony-triplának, vagy annak, hogy a nagyon küzdő, de kevés sikerrel kisérletező Hanga Ádinak is beesett végre egy hármasa.

A legvégén a vendégek csereirányítója, Simon László is dobott egyet igen messziről, de utólag érvénytelenítették, mondván, időn túl esett. Ez volt az a pillanata a meccsnek, amikor a hazai publikum talán hálás volt a bíróknak (nem mintha bárkinek perdöntő bizonyítéka lett volna az ügyben), egyébként pedig, ahogy lenni szokott, kaptak a sporik rendesen.

Szó se róla, a harmadik negyed említett, kritikus szakaszában, sőt, tulajdonképpen egészen a negyedik etap közepéig igen kevésszer látták szabálytalannak a vendégek védekezését (pedig a gyorsabb albásokkal szemben azért be-becsúszott az ütemtévesztés...) - de látni kell azt is, a hazai elbizonytalanodásban nem ez játszotta a főszerepet. Hogy mi, azt gyorsan meg kell fejtenie a szakmai stábnak, mert ilyen gólcsend máskor nem fér bele. Ha nem is a padlóról, de annak közeléből állt fel a nagyot küzdő Falco, s jött fel 11-0-lal egy pontra, mikor végre megszületett a második félidő első hazai kosara...

Doyne ebben a szakaszban játszott pontkirályhoz méltón. Bár ez nehéz szitu volt, a csapat ismét bizonyította, hogy van morális tartása, és felállt belőle. A negyedik negyedben minden volt, ami addig hiányzott a szünet utáni játékból: látványos támadások, fegyelmezett védekezés, Hanga-tripla és rettentő összeszedett játék. Hendlein Roli 8 lepattanójáért érdemel dícséretet, J.J az őt folyamtosan szidó Falco-szurkolóknak falrengető zsákolásokkal kedveskedett, és ebben a tíz percben megduplázta addigi pontjait, Ádám és Tony pedig összehozott egy "félpályás alley-oopot", hogy végképp tetőfokára hágjon a hangulat.

Láthatóan csalódott vendégek hagyták el a pályát, hiszen szünet után reálisnak tűnt, hogy megfoszthatják hazai veretlenségétől az Albacompot. De ez a veretlenség nem véletlenül alakult ki. Csapatként, egymásért is küzdve verte vissza a támadást az Alba, így vezet 2-1-re a párharcban - s ezzel a hozzállással nyerheti is meg. Legfeljebb még jobban beleőszülünk.

Ha lesz jó védekezés...

...lehet extra pihenő is. Motivációnak sem utolsó egy fárasztó sorozatban, és a siker receptje is ez lehet. Bár sokat szoktak polemizálni rajta, jó-e hamar túllenni egy páros csatán és a ritmusból kiesve folytatni később a következővel, aligha vitás, az egyre jobban fáradó játékosok inkább erre szavaznak. Aztán csak felpörögne valahogy a motor az elődöntőre is. Ez azonban most még egy győzelemnyire van az Albacomptól - az a jó helyzet, hogy a Falcótól meg kettőre, ők már nem hibázhatnak. Ha mi nem fogunk, már hétfőn vége lehet a csatának.

Ha megnézzük, miben hibáztunk eddig, elég világosan látszik, hogy a két fehérvári meccsen látott védekezést hiányzott Szombathelyen. Persze ott rosszul is dobtunk, de az alap nyilvánvalóan a saját palánk alatti határozottság, ami, ha megvan, képes demoralizálni, és hibára kényszeríteni az ellenfelet. Akkor pedig menni fog ellene a támadás is. Ég és föld volt eddig a két csarnokban mutatott Alba-produkció között a különbség, de a visszajelzések alapján egyértelmű, hogy a játékosok is tudják, mire kell figyelniük.

A motivációval semmi probléma - elég, ha a továbbjutás mellett a héten pluszban "kivehető" szabadnapokra gondolunk. Semmiképp sem jut nagy pihenés, hiszen hét végén már az elődöntő következik, ezért is lenne jó, ha csak egyszer kellene addig pályára lépni... Sajnos az erőltetett menet várható és kalkulálható kisebb veszteségeit és áldozatait már számoljuk, Damian Hollis még mindig nincs teljesen rendben (pedig nagyon hiányzik a rotációból), Simon Balázs sem száz százalékos, legújabban Keller Ákos lába fáj. A kisebb-nagyobb nyavalyákat is jó lenne némi pihenéssel kúrálni. Ehhez nyerni kellene Szombathelyen, ahol a Falco biztosan nagy ellenállást fog kifejteni, és ha esélyt érez, meg is ragadja.

Fontos lenne, hogy végig a házigazdák nyakán lihegjünk, érezzék csak a nyomást, egy kiélezett végjátékban, ahol számukra a lét a tét, nem lennének könnyű helyzetben. Amennyiben a hazai meccseinken látott formában játszik a palánk alatt Jonathan Jones, még az is lehet, hogy nem ők lesznek az üldözöttek a meccsen.

Vele és Tony Crocker jó dobóteljesítményével mindenképpen számol Braniszlav Dzunics, amikor más mérkőzést vár, mint a legutóbbi szombathelyi. De az biztos, hogy ehhez a fickándozó Doyne, az otthon pontosabb Gosa és a centerposzton mindent bevető Alekszejev megfékezése is szükségeltetik. Egy szó, mint száz: ott kell folytatni, ahol pénteken abbahagyták a fiúk. Ellenséges hangulat, idegen pálya nem számít, aki pihenni akar, fáradnia kell érte.