Bűnmegelőzés az óvodától a diplomáig |
Írta: Temesvári Márta | |||||
2011. április 27. | |||||
"Rendőrök a katedrán” címmel az EU magyar elnöksége kapcsán két napos konferenciára került sor Székesfehérváron a Belügyminisztérium szervezésében: 12 országból közel kétszáz szakember osztotta meg egymással saját országának legjobb bűnmegelőzési tapasztalatait. a prevenciós kisfilmek filmszemléje során bemutatták a legjobb alkotásokat, valamint az iskolai programok, az iskolai szociális munka, a közösségi oldalak veszélyei, a társadalmi kommunikáció témakörökben hallgattak előadásokat a résztvevők.
Tóth Bencétől, a KJF kommunikációs titkárától megtudtuk, hogy a rendezvénynek a Kodolányi János Főiskola adott helyet, valamint ők zsűrizték az Európai Bűnmegelőzési Filmszemle benevezett alkotásait. A szervezésben az Országos Rendőr-főkapitányság, a Budapesti Rendőrfőkapitányság mellett a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya segédkezett. Magyarországon negyven éve állnak rendőrök a katedrán, azóta tartanak a gyerekeknek, fiataloknak előadásokat baleset-megelőzési, bűnmegelőzési témakörben. Az 1990-es évek elején indult útjára az amerikai D.A.R.E. program hazánkra adaptált változata, a D.A.D.A., mely korábban a dohányzás-alkohol-drog-aids témaköröket ölelte fel, mára azonban a drámapedagógia és a konstruktív pedagógia módszereit is alkalmazó, általános iskolai biztonságra nevelő program kiegészült új veszélyekre adott válaszokkal is, mint pl. az internet veszélyei, a családon belüli erőszak. A D.A.D.A. keretében a rendőrök az általános iskolásoknak tartanak előadásokat, foglalkozásokat, hogy bemutassák a rájuk leselkedő veszélyeket, tudatosítsák bennük a védekezési módszereket, és megelőzzék a felnövekvő nemzedék áldozattá illetve elkövetővé válását. „A középiskolásoknál az Ellen-szer program tölt be a D.A.D.A.-hoz hasonló funkciót, 2008-ban beindítottuk az Iskola rendőre programot is, és a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság által kifejlesztett Ovi-Zsaru programot országossá tettük. Ezzel egyedülálló módon a gyerekeket, fiatalokat 3 éves kortól az érettségiig segítjük, és szeretnénk a programot hamarosan a felsőoktatásban is beindítani, hogy még hatékonyabban védjük meg a jövő nemzedékét.” – mondta el a konferencia sajtótájékoztatóján Németh Ágnes rendőr alezredes, az ORFK Bűnmegelőzési és Áldozatvédelmi Osztályának vezetője. „Hasonló problémákkal küzd minden ország, de mégis sok eltérés is van, ahogy ezeket a gondokat megpróbáljuk orvosolni. Ezért jött létre ez a szakmai konferencia, hogy a különböző országokból érkező rendőrök megismertessék egymással országuk legsikeresebb kezdeményezéseit, bemutassák legjobb iskolásoknak szóló oktatófilmjeiket.” – egészítette ki az elmondottakat Sövényházy Edit, rendőr őrnagy, a Belügyminisztérium Jogszabály-előkészítő és Koordinációs Főosztály munkatársa. „Prevenció és bűnmegelőzés, oktatás szempontjából mára a rendőrök mellett kiemelten fontos lett a szociális munkások jelenléte az iskolákban. A Kodolányi János Főiskola, mint a szociális munkás képzés egyik kiemelt intézménye, mindent megtesz azért, hogy a rendőrségi és a szociális programok integrációjával a lehető leghatékonyabban valósuljanak meg a társadalmi célkitűzések.” – fűzte hozzá Hervainé Szabó Gyöngyvér habil. dr., a Kodolányi János Főiskola rektor-helyettese. A Kodolányi János Főiskola adott otthont a filmszemlének, melyen a legjobb magyar és nemzetközi prevenciós kisfilmek versengtek egymással. „Az EU elnökségünknek kiemelt célkitűzése a bűnmegelőzés, örülök, hogy ez a konferencia és a filmszemle is hozzájárult ennek megvalósításához. Az iskolai bűnmegelőzési tapasztalatokkal kapcsolatos európai gyakorlatoknak megismerése nagyon fontos érdek, hiszen az ebben résztvevő országok kölcsönösen együttműködhetnek.” – mondta el az esti ünnepélyes díjkiosztón Dr. Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára. A filmszemle végeredménye: Legjobb vizuális effekt: Haverok, buli (Magyarország) Legjobb filmötlet: Gyerekek a weben (Finnország) Legjobb rendezés: Erőszak és cyber zaklatás (Németország) Kodolányi különdíj: Miért? (Magyarország) Szakmai közönség díj: Bárányok élőben (Szlovákia) Kék-levél diákzsűri díj: Krízis (Magyarország)
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|