Amikor a csapatok bemutatása megkezdődött, csúcspontjára ért a hangulati felvezetés is, egész lelátót beborító koreográfiával, őrületes buzdítással, igazi bajnoki atmoszférával. Utólag nem bánjuk, hogy ennél nagyobb hangulat később sem lett a Tiszaligetben...

Pedig jól kezdett a hazai csapat, az Alba-kezdőbe bekerült Bódi Feri triplájára és Jones kosarára 13-1-es rohanással válaszolt, és az ihletetten dobó Trotter vezetésével kilenc ponttal elhúzott. Úgy tűnt, a döntő tétje inkább a fehérváriakat fogta meg, ráadásul J.J az elődöntővel ellentétben nem a pontokat, hanem a faultokat kezdte nagy számban gyűjteni, az első negyed végére szinte kiiratkozott a meccsből.

De nemcsak a személyik miatt, hanem mert a helyén Keller ÁKos ellenben élete meccsét kezdte játszani, Báderen védekezve épp úgy, mint támadásban: még triplát is dobott! Ez az elem amúgy is jól ment a mieinknek, az említett hátrányt Hanga és Bódi is hármassal faragta, és felsejlett a kupadöntő: a szolnoki elhúzást azonnal fehérvári felzárkózás követte.

Az első negyedben ez még nem volt elég a fordításhoz, Simon Balázs utóbbi időben megszokott pontjai hiányoztak - igaz, cserébe Hollis remekül szállt be a padról. Aztán belekezdett Simi is, dobott és passzolt, ésa félidő végén a remekül védekező Alba átvette a vezetést. Feltűnő volt, hogy mennyire tanácstalan Báder a palánk alatt, le is ültette őt Pór Péter, de Trepákkal sem lett hatékonyabb a Szolnok centerjátéka.

A sokak által félt fehérvári támadólepattanókat Damian, vagy éppen Hendlein Roli szállította, második, harmadik esélyhez, vagy egyszerűen levegőhöz juttatva a csapatot. A félidei minimális előny még nem ígért győzelmet, de azt megmutatta, hogy a katlan hangulata semmiben nem befolyásolja a Dzunics-csapattól mostanában megszokott hidegfejű, szervezett játékot. Fordulás után pedig dobásban is beindult a gépezet.

Nem először bizonyult gyilkosnak az ellenfél számára az Albacomp harmadik negyede, pedig kezdetben még visszavette az előnyt a változatlanul Trotterre építő, de Budimirtől is váratlan segítséget kapó Szolnok. Az elképesztően hatékony fehérvári csapatvédekezés, az ipari mennyiségű támadó- és védőlepattanó azonban teljesen szétzilálta az Olajt, a harmadik negyed közepe inkább egy közepes ellenféllel szembeni fehérvári meccsre emlékeztetett: rohant, indított és nagyon könnyű kosarakat szerzett az Alba.

Persze szó nincs közepes ellenfélről, ezt a Pór Péter által meglépett védekezésváltás mutatta: 15-0-ás Albacomp-rohamot követően 10-2-es etappal megfelezte a számunkra már-már megnyugtató különbséget a Szolnok. De a negyedet az extázisban játszó Bódi Feri újabb triplája (a harmadik) zárta, és ekkor már sejtettük, nem lesz könnyű megtörni a fehérvári akaratot. Nem is sikerült. Hat pontnál közelebb már nem engedték Simiék a hazaiakat, olykor pedig a megszokott demoralizáló kosarakkal csitították a katlan népét. Amely nem ilyen első meccsre számított - a szolnoki szurkolók dicséretére váljék, hogy talán ők hittek legtovább a csodában.

Mert a második félidőben mentálisan olyan különbség volt a csapatok között, hogy az alapján csoda lett volna az újabb fordulat. Damian villogott, Simi légpasszából zsákolt, Bódi Feri helyére küldött még egy triplát, de nem lehet eléggé dicsérni a J.J faultgondjai miatt előlépő és szenzációsan teljesítő Keller-Hendlein magasember szekciót sem.

A végén jöttek a fiatalok, eldőlt a meccs, Antal hármasa mutatta, hogy ezen a napon nekünk tényleg minden sikerül! Felejthetetlen estét szerzett a helyszínen óriásit szurkoló híveinek, és persze a meccset tévén követőknek is a csapat, amelyből egyénileg is többeket ki lehet emelni, mégis: ez főleg egy olyan egység diadala volt, amely már hosszú idő óta az idei Albacomp sajátja.

Könnyen lehet, hogy a megrogyasztott Szolnok még veszélyesebb ellenfél lesz kedden, amikor a pályelőny visszaszerzéséért harcol majd Fehérváron, de ezért a hitért, akaratért és a vele párosuló fegyelmezett, nagyszerű játékért már most köszönet illeti a csapatot. A mi hitünk is az övékével nő.