Üzemépület égett Seregélyes-Jánosmajorban |
Írta: Temesvári Márta | |
2011. május 17. | |
Égő üzemcsarnokhoz riasztották a székesfehérvári tűzoltókat tegnap este 20 óra 32 perckor. A jelzés alapján a szolgálatparancsnok II-es fokozatot rendelt el, ennek alapján Székesfehérvárról három gépjárműfecskendő, összesen 18 tűzoltó kezdte meg a vonulást. Seregélyes-Jánosmajorban az üzemcsarnokban polisztirolhab táblák, faanyag és hígítók égtek. Az oltási munkálatok közel négy órán át tartottak.
Bisztricz Anett, a tűzoltóság szóvivője honlapunknak elmondta, hogy Seregélyes-Jánosmajorban, a 62-es főút melletti iparterületen a körülbelül 15x60 méter alapterületű épület ablakain és szellőzőnyílásain sűrű, fekete füst ömlött ki. A csarnok két végén lévő ajtókat a tűzoltók feszítették fel. Nyikos György tű. százados, tűzoltásvezető a kiérkezést követően nem sokkal a fokozatot II-es kiemeltre emelte, a helyszínre érkezett a műszaki mentőszer a nagyteljesítményű ventillátorral és a hőkamerával, valamint nem sokkal később a dunaújvárosi tűzoltóság vízszállító járműve. Az épületben körülbelül 200 négyzetméteren polisztirolhab táblák, faanyag, hígítók égtek. A tűzoltók gyors beavatkozásának köszönhetően a csarnok másik felén lévő asztalos üzemre a lángok nem terjedtek át. A tűzben és a nagy hőben károsodott az épületszerkezet. Az oltási munkálatokat tovább nehezítette, hogy a betonfödémről a vakolat és a betonréteg folyamatosan omlott le, tovább veszélyeztetve ezzel a tűzoltók testi épségét. A lángokat végül közel négyórás munkával, négy oldalról, a két üzemajtón, valamint az ablakokon és szellőzőkön keresztül sikerült megfékezni. Személyi sérülés nem történt. Jelzés időpontja: 2011. május 16., 20 óra 32 perc Riasztási fokozat: II-es kiemelt (Fehérvár I-es, Fehérvár II-es és Fehérvár III-as gépjárműfecskendő, a műszaki mentőszer, valamint a dunaújvárosi tűzoltóság vízszállító járműve) Beavatkozó csoport: A csoport Tűzoltásvezető: Nyikos György tű. százados, szolgálatparancsnok |
< Előző | Következő > |
---|