Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow A fehérvári testvérpár mindegyike első lett a rendőrségi rajzpályázaton
A fehérvári testvérpár mindegyike első lett a rendőrségi rajzpályázaton Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2011. június 02.

ImageAz ORFK épületében tegnap ünnepélyes keretek között kerültek kihirdetésre a „Közlekedésbiztonság gyerekszemmel” című rajzpályázat díjazottjai. A pályázatra az ország különböző pontjairól beküldött rajzok közül a Rendészeti Főigazgatóságon dolgozó rendőrtisztek szakmai előzsűrizés keretében 102 alkotást emeltek ki, amit egy közlekedési szakemberekből, illetve rajzszakos tanárból álló zsűri tovább értékelt és rangsorolt. Ennek alapján jött létre a díjazottak sorrendje három kategóriában: óvodások, alsósok és felsősök.

 

Németh - Kész Mónika r. szds., a FM RFK szóvivője honlapunknak elmondta, hogy a Fejér Megyei Baleset-megelőzési Bizottság által beküldött alkotások közül kettő is elnyerte a zsűri tetszését.

 

Image
.

Kispál Kata rajza az alsósok kategóriájában, míg nővére, Kispál Petra pályaműve a felsősök között lett a legjobb, így a fehérvári testvérpár mindegyike az első helyen végzett.

 

Image
.

A 9 éves Kispál Kata az István Király Általános Iskola diákja, míg a 11 éves Kispál Petra a Tolnai Utcai Általános Iskola tanulója.

 

Image
.

Petrának egy gyönyörű kerékpárt adott át az oklevél mellett Kiss Csaba r. alezredes, az OBB főtitkára, míg húga Kata – aki tavaly is megnyerte a versenyt és akkor ő is egy kerékpárt kapott – most egy videokamerát vehetett át a főtitkártól.

Image
Fotó: Rendőrség
 
< Előző   Következő >