Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Kék hírek arrow Hoppon maradt betörők őrizetben
Hoppon maradt betörők őrizetben Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2011. június 08.

ImageKét sárosdi férfi akart behatolni Székesfehérváron az Adonyi utca egyik családi házába az erkélyajtón keresztül, azonban a tulajdonosok megzavarták őket, így menekülniük kellett. Sokáig azonban nem jutottak, mert a sértettek által értesített rendőrök a közeli Raktár utcában elkapták őket…

 

A fehérvári Adonyi utcából hajnali négy óra után érkezett a jelzés arról, hogy az egyik házba ismeretlenek megpróbáltak betörni. - nyilatkozta a Fehérvári Híreknek Németh - Kész Mónika r. szds., a FM RFK szóvivője. - A bejelentő elmondta, hogy feleségével arra ébredtek fel, hogy zörgést hallanak az erkélyajtójuknál. Amikor felkeltek, az ajtónál guggolva egy férfialakot láttak, aki meglátva a tulajdonosokat futni kezdett, majd társa – aki az ingatlan hátsó részén volt – szintén előre futott, és menekülni kezdett.

A járőrök – akiket a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyelete a bejelentést követően a helyszínre küldött – a Mártírok úton felfigyeltek két férfire, akikre illet a bejelentő által adott személyleírás. A rendőrautót meglátva azonban mind a ketten futásnak eredtek, és beszaladtak a Raktár utcába. A rendőrök itt vonták őket ellenőrzés alá. Az intézkedés során mind a ketten lihegtek és feltűnően izzadtak voltak.

Először nem tudták megmondani, hogy mi járatban vannak, de később elismerték, hogy ők kíséreltek meg betörni az Adony utca egyik ingatlanába. Míg egyikük figyelt, a másik a ház nappalijának erkélyajtóját feszítette be.

A rendőrök a 38 és a 40 éves férfit így előállították a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra, ahol a Forrónyom lopás kísérlet miatt gyanúsítottként hallgatta ki őket.

A jegyzőkönyv felvétele során már mind a ketten tagadták a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. Egyikük azt állította, hogy lakóhelyükről – Sárosdról – az első busszal jöttek be Fehérvárra. Ami azonban azért érdekes, mert az első busz 04 óra 30 perckor indul, míg a rendőri intézkedésre 04 óra 25 perckor került sor. Szintén ugyanez a férfi azt nyilatkozta, hogy társa autója az egyik fehérvári kocsma előtt áll, míg a rendőrök azt a kórház parkolójában találták meg.

A nyomozók mindkettőjüket bűnügyi őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásukat. A rendőrök előtt egyikük sem ismeretlen. Az idősebbik férfit garázdaság miatt ítélte pénzbüntetésre két évvel ezelőtt a bíróság. Míg társa ez idáig már kilenc alkalommal volt büntetve. Legutóbb tavaly júliusban szabadult kedvezménnyel nyolc hónapos börtönbüntetéséből és jelenleg is felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll.

 
< Előző   Következő >