Szent Antalra emlékeztek a börgöndiek |
Írta: Stettler Zsuzsanna | |||||
2011. június 27. | |||||
Májusban táblát is avattak a világháborús hősök emlékére. - Kápolnájuk védőszentje, Páduai Szent Antal tiszteletére búcsút szerveztek Börgöndön. A városrészben tegnap misével, majd beszélgetéssel várták az érdeklődőket. A település lakossága nemrég egy táblát is elhelyezett a templom falán, amivel a második világháborúban elhunyt 11 börgöndpusztai hősnek állítanak emléket.
Tornyai Gábor plébános kezdeményezésére, a Börgöndpusztai Érdekvédelmi Egyesület közreműködésével élesztették fel Börgöndön a templom védőszentjéhez kapcsolódó búcsú hagyományát. Tegnap a Páduai Szent Antal Kápolnában megtartott misén a hívek mellett még Dr. Dienesné Fluck Györgyi, a városrész önkormányzati képviselője is részt vett. A misét követően a plébános és az Egyesület jóvoltából közös ebédre, birkapörkölt evésre és kötetlen beszélgetésre várták a börgöndieket. A szervezők szerint nagyon fontosak a vasárnapihoz hasonló alkalmak, hiszen ilyenkor találkozhat a négyszáz fős városrészi közösség és erősíthetik a lakosok összetartozását. A búcsú jó alkalmat ad arra, hogy a kápolna falán elhelyezett új emléktáblát is megnézzék a látogatók. Az Alba Regia Nyugdíjas Egyesület Börgöndi Klubjának kezdeményezésére ugyanis emléktáblát állítottak. A lakosság és a hozzátartozók adakozásából készült el az alkotás, amelyen a második világháborúban hősi halált halt 11 börgöndpusztai lakos neve szerepel. A közösség májusban helyezte el a táblát a Szent Antal kápolna falán.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|