Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Énekes Lajos: Jó úton járunk, de van még javítani valónk
Énekes Lajos: Jó úton járunk, de van még javítani valónk Nyomtatás E-mail
Írta: Cs. T.   
2011. augusztus 29.

ImageAz Acroni Jesenice ellen megszakadt a Volán előszezoni veretlensége. Lássuk, hogyan értékeli a mérkőzést csapatunk másodedzője.

 

- Milyen volt a Sapa játéka Szlovéniában?

- Nem játszottunk rosszul, de az összeállításunkban bekövetkező változások negatívan befolyásolták a sorok hatékonyságát. Különösen a támadójátékunk sínylette meg a változásokat, hiszen csak egy gólt sikerült szereznünk. Ez nem is csoda, hiszen a két kieső kulcsjátékosunk a támadójátékunk alappillére.

- Milyen változások voltak emiatt a sorok összetételében?

- Ladányit az első sorban Derek Ryan helyettesítette, akinek a gyorsaságát igyekeztünk kihasználni. A második sorban Palkovics és Johansson mellett a tehetséges Németh Attila kapott szerepet. A harmadikba Magosi, Sikorcin és Kovács Csaba került, a negyedikbe pedig Benk, Nagy Gergő és Tóth Adrián. Úgy gondolom, hogy a felforgatott sorokkal is szépen helytálltunk. Voltak kifejezetten pozitív elemek a játékunkban. A sérülések miatt többféle felállást is kipróbáltunk, ami nem is baj, hiszen most még van lehetőség "büntetlenül" kísérletezni. Persze voltak hibáink is, ezeket igyekszünk a rajtig kijavítani.

- Mi a helyzet a sérültekkel?

- Ladányi már elkezdte a jeges edzéseket és Mihály Árpi is gyógyul. Reményeink szerint az augusztus 30-i Jesenice elleni hazai meccsen már velünk lehetnek. - zárta szavait a másodedző.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >