Megújulás a Városi Könyvtárban |
Írta: H. T. | |||||
2011. szeptember 13. | |||||
Számos helyen végeztek felújítást a Székesfehérvári Városi Könyvtár tagkönyvtáraiban a nyár folyamán. Az intézmény várja új és régi, fiatal és idősebb olvasóit egyaránt, illetve ebben az évben is csatlakozik az „Összefogás a könyvtárakért” című országos rendezvényhez.
A nyári bezárás csak az olvasók számára jelentett csendes időszakot, a Városi Könyvtár több intézményében kemény munka folyt. A Széna téri tagkönyvtárban felújították a vizesblokkot, az olvasóterem egy részében pedig kicserélték a padlózatot, festettek és új polcrendszert alakítottak ki. A Zentai úti tagkönyvtárat új, korszerű nyílászárókkal szerelték fel és akadálymentesítették az épületet.
Alkalmazkodva a mai kor technikai követelményeihez, a hagyományos internetezésen túl Wifit is használhatnak az olvasók kísérleti jelleggel valamennyi tagkönyvtárban. Az intézményben évek óta nagy figyelmet fordítanak a könyvtárhasználók képzésére, hogy ezzel is segítsék az olvasás megszerettetését. Valamennyi tagkönyvtárban várják általános- és középiskolás csoportok jelentkezését bemutató órákra. Jelentős szerepet kap az idősek informatikai tudásának bővítése is. A Széna téri tagkönyvtárban klubfoglalkozás keretében, a Budai úti központi intézményben pedig tanfolyamon tanulhatnak az érintettek, elsajátíthatják a legalapvetőbb műszaki ismereteket, a szövegszerkesztést, az Internet – ezen belül is főként a levelezés, egyes hírportálok és közösségi oldalak – használatát. Az „Összefogás a könyvtárakért” című országos rendezvény október 3-án kezdődik és egy héten át tart, ehhez csatlakozik a Városi Könyvtár is. Érdekes előadásokkal, játékos foglakozásokkal hívják fel a figyelmet a könyvtárak és az olvasás fontosságára.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|