|
 Sokszor nem értjük Jézus logikáját. Hányszor megtörtént, hogy tanítványai sem értették meg. És ezt Jézus is észrevette. „Meddig kell még elviseljelek benneteket?” A mai evangéliumban is találunk egy látszatra meghökkentő esetet: ugyanannyi bért kap az a napszámos, aki reggeltől estig becsületesen helyt áll a szőllőben, mint az, aki csak egy órát dolgozik. Nem is marad el a hangos kritika. Valahogy a mi igazságérzetünket is irritálja. A dolgok mélyén az van, hogy keveseljük azt, amit kapunk. Ha egy óráért is ilyen könnyen lehet pénzt kapni, miért nem bőkezűbb velem az Isten?
Ezzel a példabeszéddel épp azt akarja megértetni velünk az Úr Jézus, hogy ne bíráljuk felül az Isten terveit, tetteit. Térjünk már egyszer észre, és vegyük tudomásul, hogy a teremtmény, mégha embernek vagy angyalnak nevezik is, nem egyenrangú a Teremtóvel. Ezért imádkozzuk vasárnaponként a Glóriában:”egyedül Te vagy az úr, Te vagy az egyetlen fölség”. Mi nem vagyunk az Isten ügyvédje, vagy tanácsadója. Ez a beszéd az öntelt, magukat igen jónak tartó hívőknek szól. Ők azok a „jó fiúk”, akik nem tudják elviselni, hogy tékozló testvérüket mámoros szeretettel öleli magához az édesapa. És ők azok a farizeusok, akik megbotránkoznak, hogy egy megtért utcanő csókolja meg Jézus lábát. Ők azok a „tiszták”, akik lenézik a mellét verő vámost, mert különbnek érzik magukat vélt tisztaságuk miatt. Az evangélium nem egyszer mondja, hogy Isten mérlegén más súlyokkal mérnek, mint a kereskedelmi bankok. |
