Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap arrow Sport arrow Akár fordított eredmény is születhetett volna
Akár fordított eredmény is születhetett volna Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2011. szeptember 20.

ImageFarmcsapatunk hétfőn az Újpestet fogadta. A mieink végig futottak az eredmény után, és a hajrában megfordítani látszottak a mérkőzést. Végül azonban a vendégek örülhettek a győzelemnek. - Finoman szólva sem kezdődött jól fiataljaink első televíziós mérkőzése - talán a lámpaláz okozta, hogy már a második percben megzörrent a mieink hálója: Szajbert átadását Gergely váltotta gólra - óriási mázlival (0-1).

 

A folytatásban némi mezőnyfölényt harcoltunk ki a sok hibával tarkított játékban, többet is lőttünk kaputa ellenfelünknél. Egy emberelőny kínálta fel az egyenlítést, ám a legnagyobb gólhelyzetek is kimaradtak. Ahogy a hokiban mondják: amelyik gólt nem lövöd be, azt majd megkapod - és megint ez történt. Saját harmadunkban elveszítettük a játékszert, Jankovics centerezését pedig Pichler vágta be középről (0-2). A harmad hajrájában aztán végre fel tudtuk avatni Szőkét: formás és gyors akció végén Kiss passzát Hajós értékesítette (1-2).

Megélénkült a játékunk, szabálytalanságra is tudtuk kényszeríteni gyors egymásutánban az ellenfelet, ám a kettős emberelőny ellenére a szünetig nem változott az állás. Sajnos a második felvonás elején az áthúzódó 5-3 elleni játékhelyzetben sem találtuk meg a rést a tapasztalt, Svasznek és Tolnai által vezényelt védelmen.

Gondjainkat tetézte, hogy Gergely Zsombor fonáklövése éles szögből utat talált a kapunkba (1-3). A válasszal nem sokáig maradtunk adósok: emberelőnyben Hajós fifikás feladását Varga bombázta laposan a hosszúba (2-3). Küzdöttünk, kapaszkodtunk, igyekeztünk visszajönni a meccsbe. Gyorsasági fölényünket jól kamatoztatva egyre-másra harcoltuk ki az emberfórokat - amelyeket aztán ki is hagytunk... Erőfeszítéseinket azonban - lélektanilag jó pillanatban - siker koronázta: a sokadik sebes ellencsapás futott a jégen: Tóth Adrián álompasszát Kiss Dávid emelte fel a felső sarokba (3-3).

Úgy tűnt, a szünetben: reális esély kínálkozik a befejező játékrészben arra, hogy a magunk javára döntsük el a találkozót a befejező húsz percben. Támadólag is léptünk fel, ám a helyzetkihasználással hadilábon álltunk - ne hallgassuk el, ebben döntő szerepe volt a bravúrok sorát bemutató Szőke kapusnak. A vendégcsapatra a másik kapu előtt is többször mosolygott le Fortuna, mint ránk: a 46. percben Roczanov szerencsés gólja révén visszavették a vezetést a lila-fehérek (3-4).

Igyekeztünk begyötörni az újabb egyenlítő találatot, ám a megalkuvás nélküli akarat helyenként már görcsösségbe is átcsapott. Az utolsó percek aztán nagy izgalmakat hoztak. Varga góljával sikerült ugyanis az egyenlítés: a jó érzékkel előrelopakodó hátvéd egy kipattanóból mattolta Szőkét (4-4). Alig több, mint két perc volt ekkor hátra. Vérszemet kaptunk, szinte a következő akciónkból ismét az újpesti kapuban táncolt a korong! Haszonits játékvezető be is mutatta, hogy a találat érvényes, ám segítőivel tanácskozva végül kisles miatt nem adta meg a gólt.

Sajnos a sípmestereknek nem állt rendelkezésére videógólbíró-rendszer, így emlékeikre hagyatkozva kellett dönteniük ebben a végletekig kiélezett, a találkozó sorsát meghatározó pillanatban. Balszerencsénkre - a tévéközvetítés alapján úgy tűnik - a vezetőbírónak az első benyomására kellett volna hagyatkoznia.

A sokadik fordulat ezután következett: a vendégek megérezték, hogy a mieinket kizökkentette az előző eset, és előbb Virág, majd Jankovics köténygóljával az utolsó pillanatban bezsebelték mind a három pontot (4-6). Az este folyamán mindkét csapat sokat tett a győzelemért, ám végül egy fordulatokban és izgalmakban bővelkedő mérkőzésen pont nélkül maradtunk.

Mestermérleg, Kóger István: Ez az a mérkőzés, amikor azt mondhatom, hogy nem játszottunk rosszul, mégis simán kikaptunk. Az a kapus, aki eddig tartást tudott adni nekünk, nem volt igazán jó formában, és ezt sajnos nem bírta el a csapat.

Mestermérleg, Ancsin János: A mérkőzés eleje a mienk volt, de a sok kiállítással és fegyelmezetlenséggel magunkra húztuk a Volánt. A végén mind a két csapat nagyon küzdött, de mi lőttük be a helyzeteinket.

Sapa Fehérvár AV19 - Újpesti TE 4-6 (1-2, 2-1, 1-3)
Székesfehérvár, 200 néző, vezette: Haszonits, Soós, Gangel.
Sapa: Pleszkán - Hetényi P., Soltész, Németh A., Hajós, Kiss D., Varga A., Németh Á., Farkas T., Dósa, Tóth A., Meretei, Árkovics, Reiter R., Orbán, Tóth G., Horváth D., Vég (kapus) Vezetőedző: Kóger István.
UTE: Szőke - Gergely Zs., Pichler, Jankovics, Tolnai, Zalavári, Rusznyák, Szirányi D., Dömötör, Virág Cs., Gergely Cs., Ódry, Vígh B., Garbacz, Kukucska, Svasznek, Vojtkó, Dorner, Roczanov, Szajbert P., Sommer. Vezetőedző: Ancsin János.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >