Pontot tettünk a felújítás végére |
Írta: Bajnai Zsolt | |||||
2011. szeptember 26. | |||||
Közel két évvel azután, hogy a Közép-Dunántúli Operatív Program (KDOP) és a fehérvárcsurgói kastély megmentésére létrejött Károlyi József Alapítvány képviselői aláírta, a mintegy félmilliárd forintról szóló támogatói szerződést, átadták a Fejér megyei Károlyi-kastély középső szárnyát. Ezzel egy tizenkét éve kezdődött folyamat zárult le, amelynek eredményeként, újra régi fényében látható a XIX. század közepén épült fehérvárcsurgói Károlyi-kastély.
– Pontot tettünk a felújítás végére – kezdte Károlyi György, a fehérvárcsurgói kastély építtetőjének ükunokája, az épületegyüttes megmentésén dolgozó alapítvány létrehozója köszöntőjét, a megszépült szárnyban rendezett átadási ünnepségen. Károlyi György elmondta: amikor a kilencvenes évek második felében nekikezdtek a kastély megmentésének, sokan csodabogárként tekintettek rájuk, nem hittek a sikerben. De – tette hozzá – kitartással, a közreműködők pozitív hozzáállása és segítsége révén megvalósulhatott az álom, és mára az egykor lepusztult kastély teljes egészében megújult.
Ebben nemcsak a megnyíló uniós források, de számtalan magánszemély és alapítvány is támogatta a Károlyi családot. – Mindenkinek, aki segített, szeretném kifejezni hálás köszönetünket – folytatta Károlyi György, aki után fia Károlyi Sándor, és két leánya lépett a mikrofonhoz. – Voltak idők, amikor az arisztokraták örökölték a birtokot, majd olyanok is, amikor a történelem viharai másként döntöttek – kezdte Károlyi Sándor. – Ma viszont munkával kell bizonyítanunk, hogy méltóak vagyunk például erre a helyre. Szüleink, akikre nagyon büszkék vagyunk, arra tanítottak bennünket, hogy nincs probléma csak megoldás. Ígérjük, hogy folytatni fogjuk, amit elkezdtek.
Vargha Tamás, a Fejér megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő arról beszélt, hogy nemcsak egy gyöngyszeme újult meg, hanem a megye kulturális életének is jelentős központja jött létre a kastély átadásával. Köszönetét fejezte ki az alkotóknak, és külön is Károlyi Györgynek és feleségének, Angelika asszonynak a sikeres felújításért. Ezt követően Bendi Lajos, a Károlyi József Alapítvány főtitkára a most záruló uniós projektet mutatta be. Mint mondta, mintaértékű programmá vált a fehérvárcsrugói kastély felújítása, ami bár egy fontos állomáshoz érkeztek ma, még messze az út vége. A főtitkár jelezte, a sikeres KDOP projekt lezárása után újabb pályázati forrásokat keresnek, hogy a kastély műemléki és természetvédelmi védettség alatt álló, 50 hektáros parkja, illetve a parkban álló kisebb épületek is megújulhassanak.
– Ebben a kastélyban felfedezhető a kulturális tradíciók sokszínűsége, ráadásul a régi korok ajándéka is – mondta avatóbeszédében Báger Gusztáv, a Károlyi József Alapítvány kuratóriumának elnöke. – Azt szeretnénk, ha ez az építészeti ékszer a jövőben az európai párbeszéd színhelye, az európai integráció szentélye lehetne.
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!
Powered by !JoomlaComment 3.21
3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved." |
< Előző | Következő > |
---|