Honlapunkon már a szeptember 8-i műtét napján olvashattak arról, milyen beavatkozást végeztek Ladányi Balázs térdében, ezúttal pedig arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyit kell még várni – a visszatérésre?

- Szerencsére minden rendben van – kezdte érdeklődésünkre a csatár -, holnap először már jégre is merészkedhetek. Egyelőre azonban külön edzek a többiektől, sőt, csak csúszkálnom szabad, s fokozatosan terhelni a térdemet. Aztán majd elválik, hogy bedagad, bevizesedik, vagy nem történik semmi és jól bírja a megpróbáltatásokat. Sok tényezőtől függ a végleges visszatérés, de legjobb esetben jövő hét végén már játszhatok.

- Mennyire viselted türelemmel a kényszerszünetet?

- A legrosszabb az volt, amikor a konditeremben izzadva hallottam, ahogy a srácok puffogtatják a palánkot. És én nem lehettem közöttük. Bevallom, a két és félórás kondiedzéseket már nagyon unom, de nem szabad elkapkodni semmit, nehogy nagyobb baj legyen egy esetleges idő előtti visszatéréssel.

- A szárazedzéseket mikor kezdhetted el?

- A csütörtöki műtét után három napot kellett otthon feküdnöm, s vasárnap már lementem a csapathoz. Sőt, egyhetes műtött térddel a bringára is felülhettem.

- Adódik a kérdés: a visszatérés után mennyi idő kell ahhoz, hogy ismét formába lendülj, hogy újra felvedd a ritmust?

- Azért nehéz erre válaszolni, mert szerencsére nem vagyok rutinos visszatérő. Hiszen a pályafutásom során elkerültek a komolyabb sérülések, ilyen helyzetben pedig még nem voltam. Annyi bizonyos, hogy minél hamarabb szeretnék a topon lenni.

- Kihagyhatatlan, hogy „kívülállóként” miként vélekedsz az utóbbi fordulók eredményeiről, különösen a Linz és a Klagenfurt elleni peches vereségekről?

- Még talán azt is lehet mondani, hogy a klagenfurti 1-2-nek örülhetünk is. Megúsztuk szorosan, de azért elhiszem, hogy keserű mindenkinek a szája íze, hiszen a 48. percig vezettünk, s ezután öt, hat perc alatt kaptunk két gólt. Mégis azt mondom, hogy nem számít ez rossz eredménynek. A Linz-meccs pedig ha fordítva sül el, akkor mindenki azt mondja: hű, de jók vagyunk. A szerencse viszont az ellenféllel volt, de a srácok jól dolgoztak, csapatként is jól működtek. Az kevésbé tetszett, hogy az ötperces emberelőnyben nem mentek annyira előre, de ezt is megértem valahol. Minden pontnak örülni kell, s nyilván az egy helyett jobb lett volna a kettő, ám itt már a szerencse döntött.