Amikor Németh István az első körmendi hármast azonnal helyére küldte, talán még elintéztük annyival, hogy ezúttal - ellentétben a Kecskeméttel - egy jobban célzó ellenfél érkezett a Gáz utcába. De amikor Powell, majd Bell is betalált kintről, felsejlett, hogy a Körmend védjegyének is tartott fegyver, a tripla sikereik egyik fő záloga szokott lenni, úgyhogy nem lenne baj, ha kevésbé hatékonyan termelnék...

Ehhez képest a második negyed elején már az ötödiket szórták be, Ferencz, ahogy beállt vágott kettőt - szóval nem úgy tűnt, hogy a rossz dobószázalékukra bazírozhatunk. Ráadásul folyamatosan előnyben voltak a vendégek, mert bár Damian Hollis tartotta a lépést, ami a triplákat illeti (hármat dobott alig több mint tíz perc alatt), és neki köszönhetően egy ideig szorosan lihegtünk a vendégek nyakán - de mindig ők vezettek. És egyre biztosabban, mert támadásban nem voltunk elég hatékonyak, a palánk alatt pedig a joggal félt körmendi centerek domináltak.

Bell és Townes második, vagy akár harmadik esélyekért is óriási elánnal harcolt, s miközben a lepattanókat kibrusztolták, még ponterősek is voltak. Ami pedig a dobóformát illeti, nálunk olykor szinte a gyűrűből ugrott ki a labda, odaát meg magasra felperdült - aztán behullt. Németh István félidő végi bravúrkosara méltó lezárása volt az addigiaknak, a félpályáról, két kézzel fej fölött hajította el dudaszóra a labdát - és az beszédült...

Jobb volt a Körmend, nem érdemtelenül vezetett 11 ponttal, és hamarosan még vissza is sírtuk ezt a különbséget, mert a második félidő elején tovább hízott. Németh dobott még egy hármast - ez volt a nyolcadik körmendi tripla, és ki hitte volna, hogy egyben az utolsó is... Áttevődött a hangsúly végleg a centereikre, Townes és Bell kosaraival már-már meccsdöntőnek tűnt az előnyük, 54-38-ra vezettek. Hollis, Simon, és El-amin időnként megtalálta a körmendi gyűrűt, Chism hatalmasat harcolt a lepattanókért, de lassan csökkent csak a hátrány.

A harmadik negyed vége felé azonban érezni lehetett, már a Körmendnek sem sikerül minden, és a hazai védekezés feljavulásával az volt a kérdés, ki tudja-e használni támadásban az Alba, hogy a Körmend is holtpontra ért. A játékrész utolsó másodpercében most mi dobtunk kosarat, és a küzdőképességet értékelő fehérvári, valamint a még mindig reménykedő körmendi szurkolótábor elementáris buzdítása közepette kezdte a két csapat az utolsó felvonást.

Szinte felrobbant a csarnok El-Amin triplájánál, amivel hat volt a különbség, de ekkor még Townes és Bell versenyben tartotta a Körmendet. 59-67 után viszont az utolsó erőtartalékokat mozgósító Alba a lepattanókat remekül szedő Chism vezérletével bedeszkázta a gyűrűjét és a meccsdöntő periódusból kisebb kosárcsend után jól jött ki: El-Amin és Simon ziccerével már csak kettővel vezetett a vendég.

Ruják még válaszolt, de Chism kosara után az újabb szerzett labdával megiramodó El-Amin kárára elkövetett sportszerűtlen hibát megbüntettük: amerikai hátvédünk büntetőből, majd akcióból betalált, és - először a meccsen - vezettünk! Ali több mint egy perc volt hátra, aztán annyi sem, amikor Keller Ákos visszatett egy lepattanót, hogy ezután kivédekezve a Körmend támadását már nyertesnek tűnjön a csapat. S bár Hollis még kihagyott két büntetőt, ezzel idegbajossá téve az utolsó másodperceket, Németh triplája nem ment be, vagyis fehérvári katarzissla ért véget a meccs.

Hatalmasat küzdött érte a nem igazán jól játszó, de az első félidei szenvedés és gyengébb védekezés után talpra álló Albacomp Fehérvár. A csapat és a közönség közös diadala volt ez, egy sokáig emlékezetes rangadón, ahol a biztos győztesnek látszó, de a végén megújulni nem tudó Körmend is sokat tett azért, hogy nagy meccs legyen. Nincs már veretlen az élvonalban.