Kezdőlap
Meglepetés műsor nyugdíjasoknak Nyomtatás E-mail
Írta: H.T.   
2011. december 12.

ImageEgy új kezdeményezést indított Székesfehérvár Önkormányzata, hogy örömet szerezzen a városi nyugdíjas klubok tagjainak. A szépkorúakat minden alkalommal a Hiemer-házba invitálják, ahol két ismert színművész közreműködésével klasszikus kabaréjeleneteket láthatnak, majd megtekinthetik a felújított épületet. Az első programot ma délután rendezték meg, ahol Székesfehérvár polgármestere nagy meglepetést okozott, hiszen ő maga is színre lépett egy rövid időre.

 

A székesfehérvári nyugdíjas klubok meghívásos alapon vesznek részt az új programsorozaton. Ma délután az Alba Regia Nyugdíjas Egyesülethez tartozó egyes klubokat invitálták meg a Hiemer-házba.

Az épület sokat jelent a szépkorúaknak, hiszen többen ide jártak zeneiskolába, később láthatták leromlott állapotában, a teljes körű felújítás pedig mindenki számára örvendetes esemény. A Hiemer-ház méltó helyszínéül szolgál a most indított kezdeményezésnek.

 

Image
.

Csordultig megtelt az épület bálterme, ahol dr. Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a vendégeket, majd Bakonyi Csilla és Várfi Sándor színművészek adtak elő klasszikus kabaréjeleneteket a házasságról „Segítség, a feleségem…!” címmel.

Az utolsó jelenet nagy meglepetést okozott, hiszen váratlanul színre lépett a város polgármestere Dr. Cser-Palkovics András is, aki anyakönyvvezetőként újra összeadott egy idős házaspárt 50 év házasság után.

 

Image
.

A jelenet a betanult szövegen túl korántsem volt mentes a spontán megszólalásoktól, így a közönség többször jóízű nevetésben tört ki és tapssal jutalmazta a szereplőket.

A színpadi események után a nyugdíjasok szakavatott idegenvezetés mellett, csoportosan tekinthették meg a Hiemer-házat.

 

Image
Fotó: ÖKK

A programsorozat a következő hónapokban tovább folytatódik.

Hozzászólások
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó tehet hozzá!

3.21 Copyright (C) 2007 Alain Georgette / Copyright (C) 2006 Frantisek Hliva. All rights reserved."

 
< Előző   Következő >