Kezdőlap
Hozzájárulás a fiatalok jogosítvány-szerzéséhez Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 18.

ImageOlcsóbban szerezhet jogosítványt 104 székesfehérvári középiskolás diák a helyi önkormányzat támogatásának köszönhetően. A fiatalok az iskolákban pályázhatták meg ezt a lehetőséget, az oktatási intézmények vezetői pedig javaslatot tettek arra, hogy kik részesüljenek e juttatásban. A tanulóknak – akik főként végzősök – 2008. december 31-ig kell bemutatniuk az érvényes jogosítványukat, s utólag kapják meg a 28.800 forintnyi támogatást.

 
Véget ért az Ünnepi Könyvhét Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 18.

ImageSobor Antal és Bakonyi István könyvbemutatójával ért véget a 79. Ünnepi Könyvhét és 7. Gyermekkönyvnapok székesfehérvári és Fejér megyei programsorozata. A záró eseményként méltóképpen megemlítendő író-olvasó találkozót Iszkaszentgyörgyön, a Községi Könyvtárban tartották.

Tovább...
 
A Vihar kapujában Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 18.

Évadzáró előadást tart a 2000 októberében alakult Prosperó Színkör június 28-án, este fél tíztől a Helyőrségi Klub udvarán. A program során a műkedvelő közönség Müller Péter: A vihar kapujában című darabját tekintheti meg, amelyet 2006-ban mutatott be először a társulat. Az előadás színvonalát jelzi, hogy a színészek játékát a Magyar Szín-Játékos Szövetség által felkért zsűri nemrég országos bronz minősítéssel jutalmazta.

 
Spányi Antal vatikáni útjáról Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 18.

ImageSpányi Antal nemrég Vatikánban járt, ahol XVI. Benedek pápa fogadta az „ad limina” látogatáson. A megyés főpásztor a Szentatyának beszámolt az egyházmegyében folyó eseményekről, s mellette megtekintette a pápai tanács hivatalait is. Ellátogatott a Szent Péter-bazilikába, a Szent János-bazilikába, a Santa Maria Maggiore-bazilikába és a Falakon Kívüli Szent Pál-bazilikába.

Tovább...
 
"Az előrehozott választás gazdasági kényszer" Nyomtatás E-mail
Írta: FIDESZ   
2008. június 17.
ImageBeszélgetés Orbán Viktorral, a Fidesz- Magyar Polgári Szövetség elnökével.
Tovább...
 
Ingyenes koncertet ad a Tolcsvay Trió Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 17.

ImageBár még sokára lesz, de azért időben szólunk: a Tolcsvay Trió legközelebb augusztus 2-án, szombaton ad koncertet Gárdonyban, a Varga Étteremnél. Az együttes tagjai – Czipó Tibor basszusgitárral, Tolcsvay Béla énekkel és 12 húros gitárral, valamint Egri László szólógitárral – este fél kilenctől muzsikálnak a tőlük megszokott stílusban és dallamvilágot megjelenítve. A programon való részvétel mindenki számára ingyenes!

 
Jótékonysági est az Operaház művészeivel Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 17.

ImageSimándy József fia, Simándi Péter szervezésében és vezetésével 2008. június 22-én Bodajkra látogatnak az Operaház jeles képviselői, hogy jótékonysági koncertet adjanak 15 órától, a helyi református templomban. – tájékoztatta szerkesztőségünket a bodajki gyülekezet lelkésze, Varga B. Árpád. - A kulturális programon való részvétel ingyenes, a közönség a perselybe dobhatja adományait, amelyet az Egyházközség a közösség javát szolgáló, szociális tevékenységet végző gépjármű-vásárlásra fordít.

 
Van, amiből egyszerre egy is elég Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 17.

ImageNem lehet ugyanazon időben két meccset nézni. Legalábbis a „duó” ezen változata közel sem olyan élvezetes, mintha csak egyre koncentrálunk. Ezért a Piac téren álló „focisátorban” minden délután megszavaztatják, hogy melyik mérkőzést adják le "élőben" az óriás-kivetítőn, a másikat pedig a következő nap, 18 órakor ismétlik meg – hogy a focirajongók semmiről se maradjanak le. Csütörtöktől  – amikor csak egy meccs lesz naponta -, ugyanebben az időpontban elevenítik fel az előző játék feledhetetlen pillanatait. – tudatta szerkesztőségünkkel Leskó László, a „sátor” egyik fő szervezője.

 
Takarítási akció a Vízivárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 17.

A Társadalmi Felelősségvállalás Napjához csatlakozva takarítási akciót hirdetnek a Vízivárosban június 20-án. A fő probléma, amelyet a szervezők meg szeretnének szűntetni: a Csanádi, a Radnóti és a Pilinszky tér környékén felgyülemlő szeméthalom és kutyaürülék. A programban részt vesznek az Alba Regia ifjúsági és Szabadidős Egyesület női labdarúgó csapatának tagjai – és természetesen várják a lakókat is. Találkozás: pénteken, 16 órakor a Csanádi téren.

 
Biciklis gyakorlópályát avattak a Püspökkertvárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2008. június 17.

ImageÁtadták az új bicikliutat a Püspökkertvárosi Óvodában. A közel egymillió forintba kerülő gyakorlópálya megépítését már régóta tervezte az intézmény, s most végre lehetőségük nyílt a megvalósításra néhány vállalkozó, a szülők, s a város támogatásának köszönhetően. A gyermekek így  játékos formában, szakértő-óvónői irányítás mellett tanulhatják meg a biztonságos közlekedés alapjait.

 
Megnyitja kapuit az Albacomp Regionális Sakkiskola Nyomtatás E-mail
Írta: Közlemény   
2008. június 17.

ImageA Magyar Sakkszövetség, az Albacomp Számítástechnikai Zrt. és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat támogatásával, Székesfehérváron is megnyitja regionális sakkiskoláját. Az iskola az ALBACOMP REGIONÁLIS SAKKISKOLA (Albacomp RSI) nevet viseli. Az informatikai cég a pár napja befejeződött Öttusa Világbajnokság szponzorálását követően ismét a vállalat régiójában nyújt támogatást a sport területén, így a székesfehérvári kosárlabdacsapat után ezentúl újabb intézmény viseli az Albacomp nevét.

Tovább...
 
<< Első < Előző 2491 2492 2493 2494 2495 2496 2497 2498 2499 2500 Következő > Utolsó >>

Eredmények 27413 - 27423 / 27748