Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
MOL Liga: Rajt, Dunaújvárosban Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. december 21.

ImageA HSC Csíkszereda-Újpest mérkőzéssel már tegnap megkezdődtek a küzdelmek a MOL Liga rájátszásában, s az első meccs nem is hozott meglepetést: a csíki együttes 14-0-ra győzött. Mától a többiek is bekapcsolódnak… - Már az első felvonásban eldőlt minden, hiszen a Steaua Rangers csapatát búcsúztató Újpest 14-0-ra kikapott Csíkszeredában, ami azt jelenti, hogy a tegnapi, második összecsapás – formasággá silányult. Persze, a papírforma fölényes csíki győzelmet sejtetett.

Tovább...
 
FOLYAMATOSAN ÉRKEZNEK AZ ADOMÁNYOK AZ AJÁNDÉKVÁRBA Nyomtatás E-mail
Írta: Bácskai Gergely   
2010. december 20.

ImageA hétvégén közösen helyezték el adományaikat az Ajándékvárban a városi képviselőtestület tagjai. Az önkormányzattal együttműködve a Szociális Háló civil szervezetei december 6-a óta gyűjtik az Alba Plazában az ajándékokat. Székesfehérvár polgármestere szerint már most elmondható, hogy sikeres volt az akció, várakozáson felüli adomány érkezett: magánszemélyek, kisvállalkozások és multinacionális cégek is adakoztak.

Tovább...
 
Simon M. Veronika festményt adományozott az Európai Borlovagrendnek Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. december 20.

ImageBudapesten, a Szikla templomban adták át ünnepélyes keretek között az Európai Borlovagrendnek az a festményt, amelyet a székesfehérvári Simon M. Veronika Munkácsy érmes, Pro Vino- érdemérmes festőművész festett. Az alkotáston Szent György védőszent látható. A művet a főkonzul vette át a művésznőtől.

Tovább...
 
Parragh: Véget kell vetni a jövedelmek kiáramlásának Nyomtatás E-mail
Írta: Magyar Nemzet, MTI, Fidesz   
2010. december 20.

ImageFelül kell vizsgálni, újra kell tárgyalni a privatizációs szerződéseket, ha minimális esély van erre, mert hatalmas pénzekről van szó. - mondta a Magyar Nemzet adott és a hétfői számban megjelent interjúban Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.

Tovább...
 
Interjú Földi Zoltánnal Nyomtatás E-mail
Írta: Pecsuvácz Péter   
2010. december 20.

ImageNem túlzás kijelenteni, hogy a székesfehérvári Felsővárosi Általános Iskola erősen sportos kötődésű. Ez persze inkább előnyt, mint hátrányt jelent, hiszen a mindennapos testmozgás az egészséges életmód szerves része. Földi Zoltánnal, az iskola igazgatójával, a város Humán Közszolgálati Szakbizottságának elnökével beszélgettem az iskolai röplabdázás rejtelmeiről, illetve az NB I-es férficsapattal ápolt kapcsolatról.

Tovább...
 
19 Veszprém megyei cég 618 millió forintot nyert telephelyfejlesztésre Nyomtatás E-mail
Írta: Kálóczi Beáta   
2010. december 20.

ImageVeszprémben, a Megyeháza Egry-termében tartotta kihelyezett ülését a Közép-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács. A tanácskozást követően dr. Kovács Zoltán a KDRFT társelnöke és Lasztovicza Jenő a Veszprém Megyei Önkormányzat elnöke hirdették ki a KDOP „Telephelyfejlesztés” pályázat Veszprém megyei nyerteseit. - Veszprém megyei vállalkozások, cégek is sikeresen szerepeltek azon a Telephelyfejlesztés pályázaton, amelynek keretösszege 3,4 milliárd forint volt.

Tovább...
 
Katasztrófavédelmi előadást tartottak Bodajkon Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. december 20.

ImageAz új katasztrófavédelmi koncepcióról és a katasztrófa esetén esedékes teendőkről tartott előadást Bodajkon, a mozi épületében Dr. Nagy Lajos Polgárvédelmi alezredes. Az estet a Fejér Szövetség Bodajki Baráti Kör szervezte, s részt vettek rajta a környékbeli települések képviselői is. Köztük Csókakő és Isztimér polgármeste. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságot és a Fejér megyei Tűzoltó Szövetséget Mihály János képviselte.

Tovább...
 
Dönt a Ház a nők kedvezményes nyugdíjazásáról Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz, MTI   
2010. december 20.

ImageEzen a héten ülésezik idén utoljára az Országgyűlés. A Ház ma szavaz egyebek mellett a jövő évi költségvetéshez beadott, úgynevezett második körös kapcsolódó módosító indítványokról, a nők negyvenévnyi munkaviszony utáni nyugdíjba vonulási lehetőségét biztosító, valamint a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényjavaslatokról. A tervezett napirend szerint a jövő héten két ülést, annak keretében pedig három ülésnapot tart a parlament; hétfőn és kedden, illetve csütörtökön.

Tovább...
 
Karácsonyi ünnepséget rendeztek a nyugdíjasoknak Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. december 20.

ImageTöbb száz fehérvári nyugdíjas látogatott el az ARÉV Sportcsarnokba, hogy részt vegyen a nyugdíjas karácsonyon. A program során felléptek a Vasvári Pál Általános Iskola diákjai, akik énekeltek, verset mondtak, s betlehemi műsorral kedveskedtek a szépkorúaknak. A fiatalok után a Los Andinos együttes és a Kákics Együttes is színpadra lépett.

Tovább...
 
Harmadik hely a szlovéniai EIHC tornán Nyomtatás E-mail
Írta: Andics Gábor   
2010. december 20.

ImageA tartalékos összeállítású magyar válogatott a hét második felében Szlovéniában játszott az EIHC idei utolsó állomásán. A szintén nem a legerősebb kerettel érkező ellenfelek közül kettőtől kikaptunk, míg Norvégiát sikerült legyőzni.

Tovább...
 
Ég már a negyedik gyertya lángja Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. december 20.

ImageA hétvégén az utolsó gyertyát is meggyújtották az adventi koszorún a szépesfehérvári Püspökség udvarán. Az ünnepséget Ugrits Tamás irodaigazgató ünnepi köszöntője nyitotta meg, amelyet a Tatabányai Bánhidai Szent Erzsébet Óvoda óvodásainak műsora követett, majd Spányi Antal megyés püspök gondolatai után dr. Cser-Palkovics András és családja fellobbantotta az utolsó gyertya lángját...

Tovább...
 
<< Első < Előző 2801 2802 2803 2804 2805 2806 2807 2808 2809 2810 Következő > Utolsó >>

Eredmények 30900 - 30910 / 38231