Advertisement
Advertisement

Advertisement
Advertisement
Kezdőlap
Videoton - FC: 0-0 (0-0) Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. április 26.

ImageEgyszerű játék a labdarúgás. Az nyer, aki több gólt rúg, mint az ellenfele. Egyszerű, de ugyanakkor fura, sőt mondhatjuk, igazságtalan játék is a labdarúgás: döntetlen, mondjuk, ha a két csapat ugyanannyi gólt szerez (vagy éppen nem szerez gólt), és ugyanannyi pontot, elismerést kap mindkét csapat. Akkor is, ha az egyik mindent megtett a győzelemért, míg a másik minden energiáját arra mozgósította, hogy ölje a játék. Eszébe sem volt építkezni, minden energiáját lekötötte a rombolás.

Tovább...
 
68 százalék! Nyomtatás E-mail
Írta: Fidesz / MTI   
2010. április 26.

Image"A mai csúcstámadás sikerült, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt a magyar parlamenti mandátumok 68 százalékát szerezte meg." - jelentette be Orbán Viktor, a Fidesz-KDNP listavezetője vasárnap este Budapesten. A Fidesz elnöke - akit "megnyertük, megnyertük" skandálással fogadtak a pártszövetség szimpatizánsai a Vörösmarty téren - világsikerhez hasonlította a szövetség választási győzelmét. Mától Magyarországon a magyar emberek érdeke az első - húzta alá Orbán Viktor.

Tovább...
 
Egy kis csend... Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 25.

Tisztelt Olvasóink! A választások második fordulójának ideje alatt honlapunk nem szolgál friss hírekkel, nehogy megzavarjuk a kampánycsendet. Annak leteltével viszont ismét beszámolunk az aktualitásokról. Addig is tekitsék meg korábbi híreinket! Köszönettel: a szerkesztők.

 
Elnyerte az első magyar kupát a Vesta! Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 23.

ImageElső ízben rendeztek női Persecutor Futsal Magyar Kupát hazánkban. A fergeteges hangulatban lebonyolított döntőn a fehérvári Vesta City Line K és 3S csapata fölényesen győzött: 7-1-re megverte a Tolna-Mözs lányait. A csapat ezt követően tiszteletbeli elnököt is választott, méghozzá dr. Cser-Palkovics Andrást, aki a lányok elmondása szerint a kezdetektől fogva igen sokat tett értük.

Tovább...
 
A kincsesbányai kábeltévé születése és "dicstelen pusztulása" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 23.

ImageLétrehozták, eladták, majd a kincsesbányaiak szerint „tönkretették” a helyi televíziót… Ilyen esetben persze mindenki mást mond: vannak, akik szerint jogtalanság történt, mások pedig tagadják ezt. A jegyzőkönyvekben azonban minden tisztán és világosan látszik. A TV-képernyő pedig igencsak sötétnek tűnik Kincsesbányán…

Tovább...
 
"Magyarország felemelte a fejét, és győzött!" Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 23.

Image- mondja Orbán Viktor azon a videón, amelyen azt kéri a Tisztelt Választópolgároktól, hogy a második fordulóban is szavazzanak dr. Cser-Palkovics Andrásra, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltjére! A video az alábbi linken tekinthető meg: http://www.youtube.com/user/cserpalkovics#p/f/4/1HeqtXi_dVI  Akik pedig szeretik a fiatalos, lendületes klipeket, azok kattintsanak rá a „Csáó MSZP” című mozira: http://www.youtube.com/user/csaoszocik#p/a/u/0/wdBRPVi7uJQ  .

 
Megnyílt a Szent Kristóf ház Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 23.

ImageÁtadták az Egyházmegyei Karitász által működtetett Szent Kristóf Házat. A fogyatékkal élők nappali intézménye Székesfehérváron, a Maroshegyen várja a halmozottan sérülteket: csendes környezetben, a sóstói tanösvény bejáratánál. A Ház létrejötte a Fehérvár Travel Alapítványnak és a Székesfehérvári Egyházmegyének köszönhető. A 231 négyzetméteres, 25 fő befogadására képes intézményt – az ünnepélyes megnyitón - Spányi Antal megyés püspök áldotta meg.

Tovább...
 
Érdekességek a Ferencváros elleni bajnokikról Nyomtatás E-mail
Írta: Videoton FC   
2010. április 23.

ImageA Videoton és a Ferencváros eddig 6750 percet küzdött egymással az élvonalban, összeállításunk a 75 bajnoki érdekességeit mutatja be. A legelső bajnoki: A Videoton első élvonalbeli idényében, az 1968-as bajnokság 8. fordulójában vívták a csapatok az Üllői úton, a találkozót a szezon végén bajnoki címet ünneplő Ferencváros nyerte 1-0-ra. A legelső Vidi győzelem: A párosítás hatodik meccséig, az 1971/1972-es szezonig kellett várniuk a fehérvári drukkereknek a Videoton első diadalára.

Tovább...
 
"Dr. Cser-Palkovics Andráshoz hasonló politikusokra van szükség!" Nyomtatás E-mail
Írta: Taupert Henrik - Temesvári Márta   
2010. április 23.

Image- jelentette ki dr. Navracsics Tibor, a Fidesz országgyűlési frakciójának vezetője székesfehérvári látogatása során. A politikus a Belvárosban tartott sajtótájékoztatóján azon véleményének adott hangsúlyt, amely szerint a székesfehérvári polgárok az első fordulóban egészen egyértelmű jelzést adtak azoknak a politikai erőknek, amelyek az elmúlt nyolc évben Magyarországon kudarcot kudarcra halmoztak, és Magyarországot Közép-Európa egyik legjobb gazdaságából az egyik leggyengébb országává változtatták.

Tovább...
 
Bárányokat szoptattak az óvodások Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 23.

ImageKülönleges élményben lehetett részük a székesfehérvári Gyöngyvirág Óvoda gyermekeinek. A Lepke Csoport már régóta szoros kapcsolatban áll egy kecskefarmmal, ahova az óvodások már több ízben is ellátogattak. A gyerekek e kirándulások során megismerkedtek az állattartással és az állatok szaporodásával. Most pedig négy kisbáránnyal gyarapodott a farm, „akikre” természetesen az ovisok is kíváncsiak voltak….

Tovább...
 
Kapott gólok percenkénti ritmusban Nyomtatás E-mail
Írta: Temesvári Márta   
2010. április 23.

ImageAmikor az elsőfélidei húsz lőtt gól idegenben csak a mínusz nyolchoz elég, és amikor a 28-20 csak félidei eredmény… - "Az Alcoa FKC szinte percenként kapta a gólokat a Dunaújvárosi NKKSE elleni bajnoki első játékrészében, és végül 43-35-re bukta el a Fejér megyei rangadót az Arany Ászok Rájátszás harmadik fordulójában." - kaptuk a hírt Pálfay Károly sajtóreferenstől.

Tovább...
 
<< Első < Előző 2951 2952 2953 2954 2955 2956 2957 2958 2959 2960 Következő > Utolsó >>

Eredmények 32550 - 32560 / 38231