Írta: Temesvári Márta
|
2010. augusztus 14. |
„Egy székesfehérvári embernek nem lehet nagyobb megtiszteltetés, nem lehet nagyobb emberi és szakmai kihívás, minthogy Székesfehérvárt és az itt élő embereket szolgálja.” – jelentette ki dr. Cser-Palkovics András a Pelikán udvarban tartott rendezvényen. A Fidesz polgármesterjelöltje gondolatait így folytatta: „Nekem Fehérvár”, az ország történelmének egyik, ha nem legfontosabb települését, történelmi fővárosát jelenti. Széksfehérvár A VÁROS. Nem lehet nagyobb megtiszteltetés, minthogy ezt a várost szolgáljam.”
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. augusztus 13. |
Épül a színpad a székesfehérvári Városház téren, és zajlanak az utolsó simítások. Augusztus 14-én ugyanis megkezdődnek az idei Királyi Napok rendezvénysorozata. Ennek kapcsán Brájer Éva, a Kulturális és Turisztikai Bizottság elnöke sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a Bizottság mindent megtesz azért, hogy évről-évre színesebb, teljesebb kínálat várja a fehérváriakat és idelátogatókat augusztusban.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. augusztus 13. |
A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély hagyományos sorozata, a “Zene és festészet” ezen a nyáron is érdekes programot kínál vendégei számára. Augusztus 27-én, pénteken Szakszon Imre kiállításának megnyitójára várják az érdeklődőket. A kiállítás a budapesti Ari Kupsus Galéria jóvoltából kerül megrendezésre, és 19 óra 30 perctől látható a kastély kiállítótermeiben. A fiatal festőművész Nyíregyházán született, felsőfokú tanulmányait a Magyar Képzőművészeti Egyetemen Nagy Gábor tanítványaként végezte.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. augusztus 13. |
Mezőfalván, a testületi ülésen abból az alkalomból köszöntötték Woth Lászlót, a település jegyzőjét, hogy Orbán Viktor miniszterelnök címzetes főjegyzői címet adományozott neki. A címzetes főjegyző címet csak nagyon kevesen, a jegyzői munkájukat magas szakmai színvonalon végző szakemberek kapják meg. A testületi ülésen Márok Csaba polgármester és L. Simon László országgyűlési képviselő mondott köszöntőt.
|
Tovább...
|
|
Írta: Közlemény
|
2010. augusztus 13. |
Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata nyolc fő elhelyezésére kollégiumi férőhelyet biztosít a pécsi Szántó Kovács János Kollégium jelenleg zajló teljes körű felújítása okán a Balassa János Kollégiumban (Pécs, Jakabhegyi u. 6.). A férőhelyekre pályázhatnak mindazok a székesfehérvári lakosok, akik valamely pécsi felsőoktatási intézmény nappali tagozatos képzésére beiratkozott hallgatói és kollégiumi felvételi kérelmüket elutasították.
|
Tovább...
|
|
Írta: Videoton FC
|
2010. augusztus 13. |
83. bajnokijára készül egyesületünk az MTK ellen, a két gárda eddig váltakozó sikerrel vívta meccseit. A párharc eddigi meccseiből 20 zárult pontosztozkodással, az MTK 34, a Videoton 28 alkalommal tudott nyerni. Érdekesség, hogy kevesebb sikerünk ellenére a gólarány nekünk kedvez, 116 találatra az MTK 109 alkalommal felelt. A Hungária körúton játszott 41 bajnokin a Vidi 9 győzelmet ünnepelhetett, szintén 9 találkozó zárult pontosztozkodással, míg a kék-fehérek 23 sikert ünnepelhettek saját pályájukon. A 41 fővárosi bajnokin csapatunk 48 gólt szerzett, míg az MTK 66 alkalommal vette be a kapunkat.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. augusztus 13. |
„Az önkormányzatiság az a szakma, amelyet az elméleti ismeretek alapos elsajátítása mellett csak a kistelepüléseknél szerzett napi gyakorlatban lehet igazán jól megtanulni.” – vallja Varga Péter, a Fidesz-KDNP polgármester-jelöltje. A móri születésű, de 1982 óta Bodajkon élő, kétgyermekes családapa Bodajk városát szeretné felvirágoztatni a következő években, s ehhez kéri a helyi lakosság támogatását.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. augusztus 13. |
Közlekedési balesethez kérték a tűzoltók segítségét. Bisztricz Anett szóvívő honlapunknak elmondta, hogy Székesfehérváron, a Móri út és Szent Vendel köz kereszteződésében egy Suzuki Swift és egy Opel Corsa ütközött. Mindkét autó felhajtott a járdára, a Suzuki nekiütközött egy trafóház oldalának, az Opel pedig a járdán túli füves területen állt meg. A Suzukit vezető nőt a mentők az elsődleges adatok szerint könnyebb sérülésekkel szállították kórházba. A tűzoltók áramtalanították a járműveket. |
Tovább...
|
|
Írta: Andics Gábor
|
2010. augusztus 13. |
Pénteken megkezdi a felkészülési mérkőzéseinek sorozatát a Sapa Fehérvár AV19. Az ellenfél egykori sikeredzőnk, Pat Cortina csapata, a német élvonalban érdekelt EHC München lesz. - Az EBEL nem osztrák csapatai közül a Sapa Fehérvár AV19 mutatja meg először magát az előszezonban. Ulf Weinstock vezetőedző kíváncsian várja, hogy mire képes az új csapata egy a felkészülésben előrébb tartó ellenféllel szemben.
|
Tovább...
|
|
Írta: fejer.hu
|
2010. augusztus 13. |
A megye legidősebb polgárát köszöntötte lakásán 106. születésnapja alkalmából a közgyűlés elnöke. Az ünnepelt - Varga Józsefné (Haván Mária) - 1904. augusztus 12-én látott napvilágot Ácson, egy nyolcgyermekes családban. Mostanáig 3 gyerek, 6 unoka, 9 dédunoka és 5 ükunoka született a házasságából. Nem meglepő, ez a 106 év nem telt el eseménytelenül, de háborúkon, forradalmakon, jó és rossz időkön mindig átsegítette őt – ahogy mondják róla szerettei, ismerősei – töretlen életkedve, tenni akarása.
|
Tovább...
|
|
Írta: Temesvári Márta
|
2010. augusztus 12. |
Egy jótékonysági futással szeretné Ónod faluját segíteni az árvíz okozta károk helyreállításában a székesfehérvári Lajkó Csaba. A sportoló elsősorban ultrafutással foglalkozik, s most arra vállalkozott, hogy segísen az árvízkárosultakon. Augusztus 13-14-15-én egy jótékonysági futást szervez. Mint mondta: eddig nagyon sokan jelentkeztek felhívására az ország minden pontjáról. Sőt, a futók lelkesedése minden képzeletét felülmúlta. A programhoz pedig még mindig lehet csatlakozni!
|
Tovább...
|
|
|
<< Első < Előző 2961 2962 2963 2964 2965 2966 2967 2968 2969 2970 Következő > Utolsó >>
|
Eredmények 32594 - 32604 / 39044 |